25 °C
erős felhőzet
2024. június 25., kedd
Vilmos

5 dolog, amit tegyél meg szakítás után, hogy hamarabb talpra tudj állni!

2022. március 23.
61.7111
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Szofi Kakuk profilja, adatai
Szofi Kakuk
A szakítás sohasem egyszerű lépés, akármelyik fél is kezdeményezi azt. A párkapcsolatok lezárása után szinte minden helyzetben szükség van a gyászra, így nem érdemes röptében ismét egy új partner karjai közé esni, főleg úgy, hogy még nincsen teljesen bezárva az előző után az ajtó. Az ilyen hirtelen jött, akár kaland akár komolyabb viszonynak induló románcokból a legtöbb esetben ugyanis nem lesz semmi, a végén pedig dupla olyan nehéz is lehet a lelki sebeknek a begyógyulási ideje.


Szakítás után a legeslegjobb lépés az, ha önmagunkra koncentrálunk és megpróbálunk mélyen magunkba nézni, hogy mi is volt a mi felelősségünk a véget ért viszonyban. Ezáltal új perspektívát is kaphat az egész szerelmi szál és egy esetleges későbbi kapcsolatot nézve, biztosan egy érettebb emberként veszel részt a következőben.

1. Self-care utazás

Egy kapcsolat vége után a környezetváltozás mindenképpen jót fog tenni. Pakold fel a legfontosabb kellékeid, néhány ruhát, sminkterméket, egy fényképezőgépet, szedd össze az irataid és menj el egy spontán utazásra, vessz el egy új országban! Amennyiben pedig nem mersz egyedül menni vagy a lelkiállapotod végett biztonságosabbnak érzed az utad egy partnerrel, kérd fel egy barátnőd vagy szervezz egy spontán kiruccanást egy ismeretlennel, aki szintúgy kalandor, mint te! Meglásd, a friss környezetben sokkal inkább tudod a fókuszt a jelenre vetíteni és gyorsabban fel tudod dolgozni a közvetlen múltbeli történéseket is.


2. Új hobbi

Az új kihívások közé sorolnánk az új hobbi keresését is, ami szintén azért nagyon jó, mert időben ki tudja tölteni a fölös időd, miközben akár közösségben új emberekkel is megismerkedhetsz. Mindig is érdekelt a kötés, imádsz sütni és örömmel részt is vennél egy tanfolyamon? Régi álmod, hogy műkörmös lehess? Itt az idő, fektess magadba, tegyél olyan dolgokat, amire már régóta vágytál, de időd eddig nem nagyon volt!

3. Naplóírás

A naplóírás segít összegezni a gondolatokat, sokkal tisztábban láthatsz általa és még utólag is vissza lehet olvasni, ami egyszóval terápiás célzattal is sokat tud segíteni egy friss kapcsolat végeztével. Ha az elején nem megy ez, akkor a rajzolás, firkálgatás is egy jó kezdeti módszer lehet. Próbáld meg kifejezni az érzelmeid, használj olyan színeket, amik tükrözik a lelki világod és az alkotás során se húzd vissza a gyeplőt, ha úgy érzed túl absztrakt munkát tudnál csak létrehozni! Fess, színezz vagy írj! A lényeg, hogy vesd papírra a belső világod egy darabkáját a fájdalmas szétválást követően!


4. Új célok kitűzése, csakis önmagunkért

Egy befellegzett szerelem után az önmagunkba fektetett idő fog a legjobban megtérülni. Tűzz ki saját célokat, ismerd meg önmagad, tudd meg, hogy mire is vágynál úgy igazán! Utaznál néhány évig, mindig is laktál volna egy hajón vagy szeretnél egy kis kuckós otthont egy csendes faluközösségben? Légy tisztában az igényeiddel és a jövőképeddel és eszerint tegyél minden nap apró lépéseket! Itt csak te számítasz!


A szakítás után meg kell engednünk magunknak a gyász folyamatát. Nem szabad úgy tennünk, mintha mi sem történt volna, különben hosszútávon a saját magunk dolgát nehezítjük meg. Az viszont biztos, hogy senki kedvéért sem kell azt gondolnunk, hogy innentől megáll a Föld és soha többé nem leszünk szerelmesek. Minden emberi kapcsolódásból tanulunk valamit, mindenki okkal jön az életünkbe, tanításokat hoz és időben bizonyos viszonyoknak véget is kell érniük a növekedéshez. Ennek a tanulási folyamatnak az elindulásában pedig az általunk írt néhány szokás segítség lehet a számodra is.

5. Új külső

A külsőnkön való változtatás is sokat segíthet egy szakítás után, ilyen például egy új frizura, vagy éppen egy olyan életmódváltás, ami külsőleg is befolyásol. Szakíts időt a testedre, újulj meg, hogy a jövőbeni partnered már az új, magabiztos külsődben lásson meg. Ebben a barátnők is tudnak segíteni, kérd ki a véleményüket vagy kérd támogatásukat, hogy minél hamarabb elérd céljaidat.
1 hozzászólás

EszterSzabadkai

2 éve, 5 hónapja és 13 napja

Eddig nem sok szakításom volt ami nagyon megviselt volna, szerencsére, de nekem a sport és a hajvágás segített sokat.

válasz erre