10 °C
enyhe eső
2024. október 15., kedd
Teréz

5 dolog, amit tartsunk szem előtt, ha párválasztás előtt állunk

2021. január 30.
55.9791
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Szofi Kakuk profilja, adatai
Szofi Kakuk
A Valentin-nap közeledtével egyre inkább a szemünk elé kerül a párkapcsolat témája. Nemcsak azok esetében, akik szingliként élik meg az ünnepet, hanem azok körében is, akik úgy érzik, bár kapcsolatban vannak, de mégsem érzik a helyükön magukat. Párválasztásnál, de akár még szakítás előtt is érdemes számos dolgot mérlegelni.


Normális érzés az, ha időközönként megkérdőjelezzük a választásunkat, de sokszor mi magunk is annyit fejlődhetünk, változhatunk, hogy ami pár évvel ezelőtt megfelelt a számunkra párkapcsolat téren, az már nem feltétlen igaz a jelen helyzetben. A következő pontokban ezért, olyan támpontokat adunk, amik által könnyebben átgondolhatjuk az érzelmi életünket, hogy a következő lépések valóban a nekünk megfelelő partner bevonzását segíthessék elő.

Ismerjük saját magunkat és az igényeinket!

Párválasztás előtt mindenképpen érdemes időt hagyni magunkra, feszegetni a határainkat, több olyan tevékenységet is elkezdeni, ami csakis magunkért fontos. Lehet ez egy új nyelv elsajátítása, új hobbi, különféle apróbb vagy nagyobb kihívások. Ismerjük meg igazán önmagunkat és aszerint szelektáljunk párt is, hogy nagyjából milyen jövőképet képzelünk el önmagunknak! Ne féljünk a saját érzéseinktől és a vágyainktól!




Ne görcsöljünk rá a párkeresésre!

Számos embert egy idő után frusztrálni kezdi, hogy nem tud eleget tenni a társadalmi normáknak azáltal, hogy nem a kitaposott, sztenderd utat választja. Sok esetben a szerelem, a párkapcsolat vagy akár a családalapítás sem rögtön érkezik meg az életbe, hanem felcserélődik a karrierrel vagy teljes egészében kitolódik. Mindennek megvan a maga üteme, ezért sem érdemes hasonlítgatni a jelenlegi életünket a közeli vagy a távolabbi ismerősökével vagy hírességekével.

Vegyük számba az előző kapcsolatainkat!

A szakítások után, sokan beleugranak egy-egy új viszonyba. Nem adnak időt maguknak és ezáltal nem vonják le a tanulságokat, amik miatt a rossz mintákat viszik tovább az újabb kapcsolatba is. Még mielőtt bekopogtatna egy új személy az életünkbe, rendezzük az előző kapcsolatainkat! Ehhez nincs is szükség sok esetben a másik félre sem. Írjuk össze, hogy mit tanultunk, mi az amiben mi magunk voltunk a hibásak, aztán engedjük el a kételyeket! Ugyanabba a hibába kétszer ne essünk!




Legyünk nyitottak és keresgéljünk bátran!

Próbálkozzunk az ismerkedéssel online vagy offline is akár. Keresgéljünk a baráti körünkben, ismerkedjünk kötetlenül és a randikat is lazán, könnyedén éljük meg! A nyitottság persze nem azt jelenti, hogy rögtön állapodjunk meg, ha szembe jön egy szimpatikus párjelölt. Válogassunk, de mindezt úgy, hogy 1-2 randit mindenképpen szánjunk a másikra, ha érezzük a kapcsolódási pontokat!




Minden esetben csekkoljuk le a választott környezetét!

A kiszemelt lehet, hogy teljes egészében tökéletes hozzánk, de érdemes minden esetben szemügyre venni a környezetét is. Milyen a közvetlen családja, a baráti kapcsolatai, mennyire áll közel a rokonaihoz és valójában mennyire építő és barátságos az a közeg, ahonnan jön. Ezeket figyelembe véve, számos plusz dolgok leszűrhetünk már azelőtt, hogy több hónapnyi randizási időszakon túllennénk.
1 hozzászólás

Tekla

4 éve, 8 napja

Most ez elég nehéz dolog. Párommal sokat szoktunk erről beszélni, hogy milyen nehéz most ismerkedni meg randizni. Nincs se étterem, se mozi semmi.

válasz erre