1. Legalább esőkabát mindig legyen nálad!
Bár egy nyavalyás esőkabát túl nagy védelmet nem ad például egy ötperces jégesőben, ellenben érdemes azért betenni a kis táskánkba - ma már vannak egészen apróra összehajtogatható darabok is -, hiszen legalább addig véd minket valami, amíg el nem érünk a kocsihoz, ezáltal legalább egy megfázást megspórolhatunk magunknak. Ha elfelejtettük, akkor pedig rögtönözzünk bátran: gyűjtsünk pár zacsit vagy szatyrot, matricázzuk össze őket, és kész is az esővédelem!
Ma már szinte mindenkinek van okostelefonja, rajta internettel, ami vihar idején, de főleg előtte nagy segítséget nyújthat! Számtalan internetes portálon találhatunk olyan radarképeket - az OMSZ hivatalos honlapján is -, amelyeken percenként nyomon követhető például egy vihar állapota és haladási iránya. Ha ezt figyeljük, időben biztonságos helyre tudunk húzódni majd.
3. Keress fedett helyet!
Nagy nyári zivatar idején a fedett helyre nem azért van szükség, hogy el ne ázzunk - nyilván azért is -, sokkal inkább azért, hogy ne csapjon belénk a villám. Ilyenkor bármi megteszi, egy sátor, egy buszmegálló, egy terasz, egy erkély, a lényeg, hogy legyen valami a fejünk felett és el tudjunk rejtőzni, amíg el nem csendesedik a vihar.
4. Fa alá sose állj!
A nyári viharok idején alapszabály, hogy fa alá sose állj, ha nagyon villámlik és nagy a szél. Nemcsak gyalogosan, autóval sem! Hiába nagyon kecsegtető a tudat, hogy ez megvéd minket pár csepp esőtől, a valóságban azonban a fa alatt bevonzzuk a villámcsapást, sőt mi több, a nagy szélben letörő ágak, vagy éppen kidőlő fa elől sem lesz menedékünk.
Ha közeleg a vihar, azt rendszerint nagyon jól látni, ezáltal a sötét felhők, a dörgés és a távoli villámlás miatt nem lehet eltéveszteni. Éppen ezért már az első egyértelmű jelek után fogjuk magunkat, és menjünk ki a vízből, ha strandolunk, máskülönben komoly bajba keveredhetünk. A szelek által felkorbácsolt hullámok például a mély vízbe sodorhatnak minket, felboríthatják a csónakunkat, vagy maguk alá temethetnek, a villámcsapást pedig még akkor is megérezzük majd, ha tőlünk kilométerekre csapott le egy.
+1. Figyeld az előrejelzést!
Alapszabály, hogy bárhová is indulunk nyáron, mindig nézzük meg az indulás előtt az előrejelzést! Ha viharokat mond, készüljünk fel, legyen jó előre megálmodott terv és forgatókönyv arra az esetre, hogy mit tegyünk akkor, ha valahol elkap minket egy kiadós zuhé. Bár az előrejelzések egyre többször megbízhatatlanok, ellenben egy pillantást azért vessünk rájuk, hiszen ezzel életeket is menthetünk.