A baba érkezése utáni konfliktusok kivédésének egyik legjobb módja, ha tudatosan készültök ezekre a helyzetekre. Érdemes tehát már a terhesség alatt sokat beszélgetni erről, körbejárni a legfontosabb témákat, illetve ami nagyon fontos: előre felosztani minden feladatot, ezáltal megbeszélni egymással, hogy mit pontosan ki végez majd el, hiszen ezzel rengeteg konfliktust megelőzhettek. Ami tény: nem lehet vita vagy veszekedés nélkül átvészelni a születés utáni időszakot, de nem is ez a cél, sokkal inkább az, hogy minimálisra csökkentsük a súrlódást egymás között.
2. Az apuka is vállaljon szerepet!
Noha tény, hogy az apukáknak kevesebb feladat jut a gyermeknevelésben, hiszen dolgoznak, és a munkahelyen maximálisan kell teljesíteniük, de ez még nem ok arra, hogy teljesen kivonják magukat a gyermeknevelés alól. Az első hónapok nagyon nehezek lesznek, hiszen sokat kell éjszakázni, de mivel az anyuka 24 órában dolgozik a gyerek mellett - kis túlzással -, az apuka is megteheti, hogy éjszaka felkel hozzá, vagy ha azt nem is, legalább az ébren töltött időszak során besegíthet a házi munkába, vagy egy kicsit átveheti a gyereket, amíg az anyuka le tud pihenni néhány órára.
3. Köszönöm és szeretlek!
Léteznek varázsszavak, amelyek bizony a konfliktusokkal teli időkben bizonyítottan puhítják a feleket. Ezek a köszönöm és a szeretlek, amelyek a kapcsolatok többségéből egy idő után kivesznek. Emiatt fontos, hogy főleg egy baba születése után újra előkerüljenek. Először talán nehéz lehet, de később hozzászokunk, és harmonizálhatjuk a kapcsolatot, ha a "szeretlek drágám" mondattal indulunk el dolgozni, vagy a "köszönöm, hogy készítettél reggelit" mondat hagyja el a szánkat a korai órákban.
4. A gyerek előtt soha!
Ha a gyerek ébren van és velünk van, soha ne hozzuk elő a köztünk lévő aktuális konfliktusokat. A baba ugyanis minden rezdülésünkre reagál még akkor is, ha ez nem is tűnik fel elsőre, vagy nem is reagál rá azonnal. Nem kell mindent rögtön megvitatni, mert egyrészt az rosszat tesz a gyereknek, másrészt pedig a pici miatt nem tudtok majd kiteljesedni egy értelmes és higgadt vitához, sőt mi több, egymásra sem tudtok majd megfelelő mértékben koncentrálni.
5. Jusson időtök egymásra!
Noha a baba teljes embert kíván az első hónapokban, később azért már be lehet vonni a nagyszülőket is abba, hogy legalább néhány órára, esetleg egy éjszakára elszakadjunk otthonról. Erre nagy szükségünk lesz majd a későbbiekben, de használjuk ki majd azt is, amíg a pici napközben alszik, hiszen ilyenkor juthat időnk egymásra, ami egy harmonikus kapcsolathoz alapvető fontosságú.
+1. Kérjetek segítséget!
Vannak olyan párkapcsolatok, amelyek a baba érkezése után teljesen tönkremennek, de nem azért, mert éppen nem szeretnék egymást a felek, hanem mert egyszerűen képtelenek például kommunikálni egymással. Ha ilyen ördögi körbe kerülünk, kérjünk bátran külső segítséget akár egy párkapcsolati terapeutától is, aki néhány alkalom után garantáltan segít majd visszaterelni kapcsolatunkat a megfelelő mederbe.