1. Uterus
Az uterus alighanem az egyik első ismeretlen kifejezés lesz majd azokon a papírokon, amelyeket az első vizsgálat során kapsz kézhez, illetve veszel szemügyre a terhesség megállapítását követően. Az uterus nem más, mint a méh latin neve, szóval amennyiben sok jót írnak róla, akkor biztos lehetsz benne, hogy minden rendben van veled és babáddal, illetve készen állsz testileg az anyaságra.
A lepény érettségét általában számadatokkal jelölik az orvosi vizsgálatok során, és a méhlepény szülésre való felkészülését követik vele nyomon. A 0 általában a sima magzati felszínt jelenti kezdetben. Az 1-es szám az enyhén hullámos felszínt, amikor a mészszemcsék már közelebb vannak a magzati felszínhez. A 2-es szám aztán a közepes fokban érett lepényt jelölik, a lebenyek határain mészlerakódással, míg a 3-as szám a teljesen érett lepényre utal.
3. Méhszáj értékek
A méhszáj értékeket szintén nem hajlandó az orvostudomány egyértelműen jelölni, ezáltal különféle számokkal találkozunk majd. Ha ez a szám 1-2- vagy 3000, akkor zárt méhszájról beszélünk, 1-2- vagy 3 ujjnyira nyitott méhnyakkal. Ha 1100, 2100 vagy 3100, akkor 1-3 ujjnyira nyitott a külső méhszáj, de a középső és a belső még zárt. Amennyiben az érték 1110, 2110 vagy 3110, akkor 1-2- vagy 3 ujjnyira nyitott a méhnyak, nyitott a külső és középső, míg zárt belső méhszájjal. Ha az érték 1111, 2111 vagy 3111, akkor 1-2- vagy 3 ujjnyi a méhnyak és a méhszáj is teljesen nyitott.
4. NST
Az NST minden kétséget kizáróan az egyik legidegőrlőbb vizsgálat a terhesség során. Mozaikszó, amelynek jelentése a non-stress test. Egy olyan vizsgálatról beszélünk, amelynek részeként a magzat szívhangját és mozgását papírszalagra rögzíti egy érzékeny szerkezet. A terhesség 36. hetétől minden héten legalább egy alkalommal el kell járni NST vizsgálata, amely átlagosan 20-30 percet vesz igénybe.
A linea nigra egy az orvostudomány által megmagyarázhatatlan érdekesség, egy a általában a köldöktől a szeméremdombig tartó halvány barna csík, amely a terhesség 15. hetétől minden nőnél megmutatkozik, és fokozatosan sötétedik a szülésig, majd utána eltűnik. Megfigyelték, hogy nem a pocak mérete okozza, hanem hormonális változások, de hogy mi a jelentősége, az mindmáig nem ismert.
+1. Tolófájás
A tolófájás a terhesség utolsó érzett fájdalma a kisbaba megszületése előtt. Sokak szerint az a legfájdalmasabb, mások azonban gyakran semmit sem éreznek olyankor. A legtöbben úgy írják le, mint egy erős székelési ingert, amely egyfajta megkönnyebbülést jelent a gyakran órákig elhúzódó vajúdás után, amikor már csak nyomni kell, és szerencsés esetben hamar megszületik a baba.