Nagyon sokan félnek már nem csak magától a randizástól, hanem a meghívástól is, így elkövetik azt a hibát, hogy nem konkretizálják a célt. Az amerikai filmekben ugyanis bár működhet, hogy amennyiben meghívunk valakit ebédelni, akkor a másik fél azonnal tudni véli, hogy mi a szándékunk, de ez a gyakorlatban soha nem egyértelmű. Ezáltal érdemes már jó előre tisztázni, hogy nem egy baráti falatozás lesz, hanem annál egy kicsit több, egy randi. Ha mi vagyunk a meghívottak, nyugodtan kérdezzünk rá, nem csak a saját, hanem a meghívó dolgát is megkönnyíthetjük ezzel.
2. Figyeljünk oda az öltözékünkre!
Ha olyan emberrel megyünk el randizni, akivel nem egy helyen dolgozunk, vagy csak néhány alkalommal láttuk korábban, feltétlenül ügyeljünk arra, hogy a legjobb formánkat hozzuk. Ez nem jelenti azt, hogy színészkednünk kell, adjuk bátran magunkat, de figyeljünk oda, hogy legyünk ápoltak, jól öltözöttek, ne menjünk el se gyűrött ruhában, sem lefürdetlenül a találkozóra, mert azzal csak magunkat minősítjük majd.
3. Mindig a férfi fizet!
Alapszabály még abban az esetben is, ha a két fél közül esetleg a nő anyagi helyzete sokkal jobbnak tekinthető. Komoly konfliktust is okozhat, illetve a második randit is meghiúsíthatja, ha nagyon erőszakoskodunk azzal kapcsolatban, hogy hadd fizessük ki legalább a saját részünket. Most nem a menzán és nem egy kocsmában vagyunk, hanem egy romantikus randin, ne rontsuk el az összképet egy ilyen húzással. Ha esetleg nincs elég pénzünk, esetleg tudjuk, hogy a másik fél éppen rossz anyagi helyzetben van, hívjuk meg őt magunkhoz vacsorázni, vagy elégedjünk meg egy romantikus piknikkel, és máris újabb akadályon vagyunk túl.
4. Alkohol? Csak mértékkel!
Sokan annyira izgulnak az első randin, hogy hajlamosak alkohollal mérsékelni a feszültséget. Ha viszont átesünk a ló túlsó oldalára, abból könnyen katasztrófa is lehet, ezáltal nem kizárt, hogy soha nem kerülhet sor másik randira. Mindig tartsunk mértéket, egy-két pohár bor ugyanis nem fog megártani, de többet soha ne fogadjunk el vagy kérjünk magunknak. Egyrészt ugyanis befolyásolhatja viselkedésünket, másrészt pedig kellemetlenné teheti a randi végén esedékes búcsúzást, ami akár egy csók is lehet majd. Ha tudjuk magunkról, hogy nem bírjuk az alkoholt, inkább igyunk vizet!
+1. Beszéljek magamról? Inkább beszélgessünk!
A randizás lényegében nem más, mint az ismerkedés alapja, amelynek során a felek alaposabban is megismerhetik a másik szokásait. Ehhez beszélgetni kell, de vannak olyan egocentrikus személyiségek, akik csak magukról tudnak beszélni, ezzel alighanem megpecsételve az egész este hangulatát, hiszen a cél a kölcsönös, nem a plátói megismerés. Érdemes jó előre megválogatni továbbá a témákat is, hiszen vannak dolgok, amiket az első randin nem érdemes szóba hozni, mert elsőre talán túl bizarrnak vagy unszimpatikusnak tűnik majd kiszemeltünk számára.