27 °C
erős felhőzet
2024. június 22., szombat
Paulina

4 karácsonyi könyv, amit imádni fognak a gyerekek

2023. november 26.
74.9481
Mariann profilja, adatai
Mariann
Már csak alig négy hét van karácsonyig, ideje elkezdeni beszerezni az ajándékokat a család tagjai számára. Ha idén szeretnéd a gyerekeket meglepni valamilyen olvasnivalóval, akkor a mai cikkünket érdemes lesz elolvasni, ugyanis négy olyan könyvet fogunk bemutatni, melyeket egészen biztosan imádni fognak. A könyvek között több klasszikus mese is található, melyeket akár a tévében is meg tudnak majd nézni miután elolvasták vagy felolvastuk nekik.


Geronimo Stilton: Barátom, a Kis Herceg

Antoine de Saint-Exupéry híres regényét, A kis herceget talán senkinek sem kell bemutatni, ahogy a kis rágcsálónak, Geronimo-nak sem, akit annyira megihletett ez a mese, hogy színpadon akarta bemutatni musical formájában. Kis barátunknak természetesen sokan segítettek, ám kezdett minden a feje tetejére állni. Ekkor történt valami: Geronimo elaludt és álmában megjelent a kis herceg és barátja, a róka, akik az ő segítségét kérték. A kis rágcsáló mit is tehetett volna, minthogy segít újdonsült barátainak, ezzel pedig kezdetét vette egy elképesztő kaland.

Ezt a kalandot nagyon fogják kedvelni a kicsik és a nagyok is. A128 oldalas mesekönyv rengeteg színes illusztrációt tartalmaz, így a gyerekek könnyedén el tudják képzelni Geronimo világát. Geronimo Stiltonnak már több regénye is megjelent köszönhetően az olasz írónőnek, Elisabetta Dami-nak, aki éltre keltette a kisegeret. (Kolibri kiadó, 3299,-)


Disney 100 - Egy évszázad csodái

Idén ünnepli 100. születésnapját a Disney, akiknek olyan klasszikus meséket köszönhetünk, mint például a Hófehérke és a hét törpe, az Oroszlánkirály vagy éppen A Szépség és a Szörnyeteg. A különleges évforduló alkalmából jelent meg ez a jubileumi mesegyűjtemény, mely több ismert történetet is tartalmaz. Az eredeti történteket a gyönyörű illusztrációk teszik még izgalmasabbá. Ha idén csak egy könyvet szeretnél beszerezni a gyermekednek, akkor mindenképpen ez legyen az.

Kicsiknek és nagyoknak is egyaránt tökéletes választás, hiszen több mesét is tartalmaz, olyanokat, mint például a Jégvarázs, a Hamupipőke, a 101 kiskutya vagy éppen az Encanto. Bár a Disney minden meséje nem fér el benne, így is van miből válogatni ha esti meséről van szó. (Kolibri kiadó, 7999,-)


Emma Theriault: A lázadó Szépség

A Disney mesék végén sokszor olvashattuk a "boldogan éltek, amíg meg nem haltak" sort, de ez valójában csak a kezdete egy nagyobb kalandnak. A Királynő Tanácsa könyvsorozat megmutatja, milyen uralkodó válna a Disney-hercegnőkből, akiket egy történelmen átívelő, rejtélyes erő köt össze. A lázadó Szépség középpontjában Belle áll, azaz A Szépség és a Szörnyeteg főszereplője, aki megtörte a tündér átkot, visszaadta a Szörnyetegnek az emberi alakját és itt kezdődik az igazi kaland.

1789-et írunk, Franciaországban a forradalom szélére kerül és csak idő kérdése, hogy a hercegséghez is eljusson a káosz. Belle a kastélyban egy mágikus tükröt talál, mely rémisztő jövőt jósol a számára. Bellenek bele kell vágnia élete eddigi legnagyobb kalandjába, hogy megmentse az országot, szerelmét és a saját életét. Ez az izgalmas könyv tini gyerekeknek ajánlott, de felnőttek is bátran elolvashatják. (Kolibri kiadó, 4999,-)


Disney - Adventi mesekalendárium

Kezdődhet az ünnepi visszaszámlálás a Disney különleges adventi mesekalendáriumával, mely 24 varázslat és időtlen történetet rejt, 24 minikönyvvel. A különleges kalendárium rövid történeteket tartalmaz olyan klasszikus mesékből, mint például a Dumbó, a Pán Péter, a 101 kiskutya vagy éppen Mickey egér és barátai. Ha idén a csokoládé mellé egy kis olvasnivalót is rejtenél a kicsiknek a kalendáriumukba, akkor mindenképpen szerezd be ezt a hatalmas adventi különlegességet.

A rövid történeteket elolvashatjuk a kisebb gyerkőcöknek, de a nagyok már maguk is könnyedén elolvashatják a minikönyveket, melyeken természetesen színes illusztrációk is találhatóak. (Kolibri kiadó, 7999,-)


4 hozzászólás

Gizus

7 hónapja, 1 hete és 5 napja

Disney meséket imádja a gyerek, van pár ilyen könyvünk.

válasz erre

csillucs

7 hónapja, 1 hete és 5 napja

Ezek nagyon tetszenek. Asszem lesz mit beszereznem a gyerkőcnek.

válasz erre

Kicsilány06

7 hónapja, 1 hete és 5 napja

De szuper ajánló!

válasz erre

debbie

7 hónapja, 1 hete és 5 napja

Ezek mennyire jók! meglepett smiley az adventi kalendárium a legjobb!

válasz erre