50 első randi
A Hawaii-szigeten játszódó történet középpontjában egy Lucy nevű lány és Henry Roth tengerbiológus egymásra találása áll. Henry egy szerelmi csalódás következtében csakis rövidtávú, egyéjszakás kalandokban hajlandó résztvenni, egészen addig, amíg meg nem ismerkedik egy kisebb reggelizőben a rajztanárként dolgozó fiatal nővel, akiről akkor még nem sejti, hogy milyen különleges betegségben is szenved. Egy nagyszerűen alakuló reggeli után elhatározzák, hogy ismerkedni kezdenek, ám a történet rögtön fordulópontra ér, amikor Lucyról kiderül, hogy tartós emlékezetkiesései vannak.
A Hawaii-sziget adta csodálatos látkép, a kedves, ámbár megindító szerelmi szál a komoly baleset ellenére is igazán emberi tud maradni. Adam Sandler és Drew Barrymore között pedig, szinte teljesen perzselő a kémia, ami miatt még inkább megelevenedik a történet.
Sophie, a fiatal amerikai nő a The New Yorker-nél dolgozik, mint tényfeltáró, ám igazából újságírói ábrándokat szövöget. A rohanós hétköznapokból kiszakadván, Sophie és a munkamániás vőlegénye előnászút gyanánt Olaszországba, Veronába utaznak, ami sorsdöntő találkozásokat hoz a lány életében. Sophie bizonytalan a magánéleti döntéseit illetőleg, ám még saját magának sem meri bevallani, hogy számára nem Victor az igazi.
Időközben egy 50 évvel ezelőtt íródott levél, minden eddigi tervét megbolygatja és nyomozásba kezd egy gőgös angol férfival és egy nagymamával, hogy igaz szerelemre leljenek. A kaland során Sophie nem sejti, hogy időközben egy önismereti utazáson is keresztül megy és az igaz szerelemre is rátalál.
Az 500 nap nyár egy szezonális szerelmi történet, ami egy olyan periódust ölel fel az ember életében, amikor a hirtelen jött, mámorító szerelem egyik percről a másikra hirtelen véget is ér. A film középpontjában egy csinos 20-as éveiben járó lány áll, aki egy elnyújtott se veled se nélküled kapcsolat lezárását kezdeményezi. Summer a kapcsolat kezdetén sem vágyott semmi komolyra, ám Tom idealizálta a viszonyukat. A szakítás után hosszú időn keresztül próbálja megtalálni a válaszokat és a miérteket arra, hogy tulajdonképpen mi a szakításuk oka. Az alkotás a fellobbanó első, igazi felnőtt szerelem és egyben az első komolyabb szerelmi csalódás egyvelege.