7 °C
tiszta égbolt
2024. április 17., szerda
Rudolf

Van értelme újrakezdeni?

2014. február 05.
2.3471
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Edina profilja, adatai
Edina
"Felmelegítve csak a töltött káposzta jó" - ismerjük a mondást.

És ez általában így is van. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az újrakezdett párkapcsolatok ismét szakítással végződnek.

A szakítás megtörténte után a felek ugyan kimondták, hogy különválnak, mégis általában egyikük még táplálja a reményt, hogy egyszer újra találkoznak majd útjaik. Tehát az elhatározás megvolt, agyban mégsem ugyan ott tart a két fél.

A hosszú együtt töltött idő gyakran nosztalgiázást idéz elő és az együtt töltött évekből sok emlék néha-néha felvillan. A közös helyszínek, a közös programok előidézhetik, hogy hiányozzon a másik. Egy új kapcsolat kialakulásánál előfordulhat, hogy mégis a régi felé húz a szívünk. Ilyenkor érdemes elgondolkodni a folytatásban.

Ha úgy döntünk, hogy ismét régi párunkat szeretnénk visszakapni, érdemes az elején mindent megbeszélni, azonban ha ismétlődést vélünk felfedezni egyből jelezzük a másiknak mi a probléma. Ne várjuk meg amíg sok negatív érzés gyűlik össze bennünk.