7 °C
tiszta égbolt
2024. április 19., péntek
Emma

Összefügg a fogínygyulladás a merevedési gondokkal

2013. november 26.
5.1481
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Az Inonu Egyetem kutatói bebizonyították, hogy a fogínygyulladással kezelt férfiak esetében a merevedési problémák is javulásnak indultak, így a török szakemberek szerint a két probléma között összefüggés található.


Az egyetem kutatói szerint ez az első olyan tanulmány, ami egy lapon említi a két problémát, hiszen eleddig egyetlen szaktekintély sem gondolta volna, hogy a fogínygyulladás és a merevedési panaszok összefügghetnek egymással. A vizsgálatok során mintegy 120 páciens vett részt, akik közepes, vagy nagyon súlyos merevedési problémáktól szenvedtek, mindemellett pedig krónikus fogínygyulladásuk is volt. A résztvevőket két csoportra osztották, egyikük kapott kezelést a fogínybetegségre, míg a másik nem.

A pácienseket negyed év elteltét követően vizsgálták meg újra, és az orvosok meglepő felfedezést tettek, lévén azoknál a pácienseknél, akiknél valamilyen segédanyagot alkalmaztak a fogínygyulladás kezelésére, azoknál csökkentek a merevedési panaszok is.

A török kutatók még nem találtak ok-okozati magyarázatot a történtekre, de két eshetőség áll fenn. Az egyik, hogy a két elváltozás valóban összefügg egymással, míg a másik, hogy a fogínygyulladásra felírt készítmény egy olyan összetevőt alkalmaz, ami kapcsolatban állhat a merevedési problémákkal.
10 hozzászólás

vyck66

10 éve, 9 hónapja és 19 napja

Szerintem utóbbi

válasz erre

zinyamo

11 éve, 3 hónapja és 3 napja

nahát..

válasz erre

KOROMANIKO

11 éve, 3 hónapja és 8 napja

elgondolkodtató

válasz erre

Böbe

11 éve, 3 hónapja és 15 napja

Érdekes

válasz erre

Gizus

11 éve, 3 hónapja és 15 napja

nagyon fontos a jó fogazat, mert tényleg mindenre kihat

válasz erre

vodor48

11 éve, 3 hónapja és 15 napja

A fogazat állapota iszonyúan sok mindenre kihathat. Akár az Achilles-ínakra is, ezt viszonylag korán, általános iskolában tudtam meg, mikor kosaraztam és folyamatosan fájt az Achillesem. És ezen kívül még rengeteg mindenre.

válasz erre

Sonci

11 éve, 3 hónapja és 16 napja

Gyulladás sok problémát okozhat, főleg a fog. A haj is hullhat tőle úgyhogy simán lehet hogy ettől van a probléma.

válasz erre

Gucci

11 éve, 3 hónapja és 16 napja

ha valakinek fáj a fogínye akkor valószínűleg nem fog neki felállni a fájdalom miatt

válasz erre

Enci

11 éve, 3 hónapja és 16 napja

érdekes...de legalább lehet rajta segíteni mosolygó smiley egy jó fogorvos

válasz erre

csillucs

11 éve, 3 hónapja és 16 napja

meglepett smiley aztaaa, milyen összefüggő az emberi szervezet, minden kihat mindenre

válasz erre