13 °C
kevés felhő
2024. április 19., péntek
Emma

Munkahelyi szerelem? Mi szól mellette és ellene?

2016. szeptember 11.
6.3981
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
A szerelemnek semmi sem szabhat gátat, ezáltal bárhol ránk találhat, akár még a munkahelyen is. Ezzel kapcsolatban azonban egészen vegyes a közízlés, hiszen amennyien mellette vannak, és támogatják ezt, legalább annyian akadnak, akik inkább ellenzik, hogy szerelem alakuljon ki két kolléga között. Ha te is hasonló helyzetben vagy, és mérlegelnél, felállítottunk neked 3-3 pro és kontra érvet, hogy dönteni tudj.



Munkahelyi szerelem? Mi szól mellette és ellene? - 2. kép

Ami mellette szól

1. Mindig együtt lehettek!

A munkahelyi kapcsolat nagy előnye az, hogy nem kell a munkában töltött időt külön töltenetek egymástól. Rengeteg szerelmet rombolt már szét, hogy a párok napközben nem találkoztak egymással, márpedig egy közös munkahelyen legalább néhány percre össze lehet futni a másikkal, így akár egy-két ölelés, csók vagy egy közös ebéd már sokat számít.

2. Sok bennetek a közös!

Ha ugyanott dolgoztok, akkor nagy valószínűséggel ugyanaz érdekel is titeket, ami összességében egy óriási pozitívum. Felejtsd el azokat a véleményeket, amelyek szerint az ellentétek vonzzák egymást, ha közös az érdeklődési kör, az rendszerint egy sokkal harmonikusabb kapcsolatot eredményez majd, gyakori közös programokkal, kikapcsolódással és így tovább.

3. Látod, hogy mit csinál!

A féltékenység sok kapcsolatot hajlamos megölni, amire a közös munkahely részben gyógyírt jelent, hiszen egész nap egy helyen vagytok, látod a másikat, látod azt, hogy kivel beszél, kivel létesít kapcsolatot és így tovább. Ha ott van a közeledben, akkor az bizonyára sokkal megnyugtatóbb lesz a számodra, mintha egy idegen környezetben, ki tudja mennyire megbízható emberek között töltené mindennapjait.

Munkahelyi szerelem? Mi szól mellette és ellene? - 3. kép


Ami ellene szól

1. Könnyen egymás agyára mehettek!

Azért persze vannak időszakok és pillanatok, amikor nem szerencsés, ha egy pár éjjel-nappal együtt van. Többnyire embere és munkahelye is válogatja, de sok kapcsolatot hajlamos megölni egy idő után az, ha a két fél túl sok időt tölt egymással, hiszen elfogynak a közös témák, nem lesz mit mondani már a másiknak és így tovább. Ezt érdemes mérlegelni, és ha már sok lenne a másikból, még mindig lehet munkahelyet váltani.

2. Nem lesz magánéletetek!

A közös munkahely, a közös érdeklődési kör természetesen hosszabb távon, illetve kontroll nélkül gyakran kapcsolatotok rovására is mehet abban az esetben, ha nem hagytok a másiknak elég magánéletet. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy néha tartanotok kell kisebb szüneteket, egy-egy szabad hétvégét. Utazzatok el külön a családhoz, vagy egy jó barátotokhoz, és persze ilyenkor sem kell megőrülni vagy féktelenül bulizni, a lényeg nem ezen van, hanem azon, hogy egy kicsit külön legyetek.

3. Túl jól ismered a környezetét!

Természetesen az sem mindig előny, ha látjuk magunk körül a szerelmünket, ha ismerjük a többi kollégáját, hiszen tudni fogjuk, hogy kinek tetszik, ki hajt rá folyamatosan, kivel volt esetleg viszonya. Az pedig nem túl szerencsés, ha mások előtt förmedünk rá egy kollégánkra azért, mert a párunkkal próbált meg flörtölni.
2 hozzászólás

krisztike

8 éve, 3 hónapja és 4 napja

Ez ilyen kinek a pap, kinek a papné dolog. A szerelem mindig a legváratlanabb pillanatban jelenik meg és nehéz ellene bármit tenni, akkor van gáz, ha mondjuk szakítanak és mégis együtt kell dolgozniuk..

válasz erre

kalifa

8 éve, 3 hónapja és 4 napja

Lehet valakinek bejön én nem szeretek munkahelyen ismerkedni.

válasz erre