14 °C
közepes eső
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Így flörtölj a strandon

2014. június 21.
3.7081
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Itt a nyár, a strandszezon, és ha pasi nélkül vágunk bele ebbe az igencsak romantikus, nem mellesleg pedig mozgalmas időszakba, akkor ideje véget vetni ennek az állapotnak. Hogy miként? Az alábbiakban hatásos flörttippeket olvashatsz azzal kapcsolatban, hogy milyen trükkökkel és bevált módszerekkel tudsz magadnak pasit fogni egy strandon.



Így flörtölj a strandon - 2. kép

A strand azért tökéletes helyszín, mert általában ruha nélkül láthatjuk kiszemeltünket, így nem érhetnek minket meglepetések a későbbiekben egy kis pocak vagy egyebek miatt. Nem mellesleg pedig itt a nyár, így ilyenkor a szinglik többsége kint hűsöl a vízpart mellett, pártaláláshoz tehát keresve se találhatnánk jobb helyet. A legtöbb helyszínnel ellentétben a strand azért ideális alkalom még a pasizáshoz, mert sokkal direktebb módon tudunk belekezdeni egy flörtbe. Mivel célirányosan indulunk neki a pasifogásnak, az első és legfontosabb dolog, hogy készüljünk fel rá, ami főként a külsőségeket illeti, tehát azon mielőbb tegyük túl magunkat, hogy végre beszélhetünk egy sráccal, és talán életünk párját fogjuk meg magunknak. Ehhez előbb csábítóvá kell válni!

Hogy miről van szó? Mindenekelőtt arról, hogy mindennek stimmelnie kell rajtunk! Nem csak a frizuránknak kell, hanem fürdőruhánknak is szexinek kell lennie, hogy amennyiben valaki ránk néz, akkor azt lássa: igen, ez egy határozott nő, határozott célokkal. Hajunk mellett bőrünknek, kiegészítőinknek és minden egyébnek azt kell tükröznie, hogy nyitottak vagyunk és készek a flörtre. Ez már alapvetően egy olyan dolog, amivel könnyedén felkelthetjük mások figyelmét, de természetesen mindez önmagában még mit sem ér, lévén fel kell hívni természetesen a pasi figyelmét is!

Így flörtölj a strandon - 3. kép

Hogy mit tehetünk az ügy érdekében? Nyúljunk nyugodtan ősi módszerekhez, így igazgassuk a hajunkat, babráljunk a szánkkal, de mindezt érzékien, természetesen, a lényeg, hogy lássa rajtunk: valamit szeretnénk tőle. Keressük nyugodtan a tekintetét, játszadozzunk vele, ne nézzünk azonnal félre, inkább mosolyogjunk el egy pillanatra, és csak utána fordítsuk el fejünket, hogy utána ismét fel tudjuk hívni magunkra a figyelmet. A célnak tökéletesen megfelel még, ha a kezdeti szemkontaktusok után többször elsétálunk mellette, kecsesen, már-már erotikusan, de természetesen vigyázzunk, nehogy átessünk a ló túlsó oldalára, hiszen párt akarunk szerezni, nem szexpartnert.

Amennyiben ezekkel felhívtuk magunkra a figyelmet, ne szalasszuk el az alkalmat, ha a közelünkbe férkőzik, és szólítsuk le nyugodtan, hiszen ilyen egyértelmű jelek után biztosan ő is veszi majd az adást. Ekkor már jöhetnek a máshonnan is jól ismert flörtölési technikák - már amennyiben még fontosnak érzed -, így a halk, de határozott beszéd, a folyamatos szemkontaktus, az állandó mosoly és így tovább. Ha ezeket betartjuk, biztosak lehetünk abban, hogy még aznap este randizni fogunk, persze csak akkor, ha kiszemelted nem csak külsőleg, hanem belsőleg is megfogott.
6 hozzászólás

korhely

10 éve, 7 hónapja és 10 napja

Utcán, buszon, bevásárlás közben is lehet ezt gyakorolni, ne fogjátok vissza magatokat, lányok! mosolygó smiley

válasz erre

Lolaa

10 éve, 7 hónapja és 11 napja

röhögő smiley Nagyon jó cikk, de én sem szeretek strandon ismerkedni. Kényelmetlenül érzem magam, hogy látja az egész testemet.

válasz erre

becky

10 éve, 7 hónapja és 11 napja

Ez a cikk nagyon tetszik! mosolygó smiley Ez az igazi tanácsadás! kacsintó smiley

válasz erre

Edit90

10 éve, 7 hónapja és 11 napja

Nagyszerű tippek de csak szingliknek! röhögő smiley

válasz erre

Mirjam

10 éve, 7 hónapja és 11 napja

Hát aki így akar pasizni annak hajrá! mosolygó smiley

válasz erre

Gucci

10 éve, 7 hónapja és 12 napja

Ezek nagyon jók! röhögő smiley Bár én nem szeretek strandon ismerkedni.

válasz erre