9 °C
borús égbolt
2024. április 19., péntek
Emma

Ez gyors volt: egy repülőjáraton találkoztak először, azonnal szex (és baj) lett belőle

2017. november 05.
6.2231
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Elképesztő esetről számolt be az Independent magazin, mely a Delta Air Lines Los Angeles-ből Detroitba tartó járatán történt még október végén, a középpontjában egy 48 éves nővel és egy 28 éves férfival.

A lap úgy tudja, hogy a két ember a repülőúton találkozott először egymással, azonban egyelőre ismeretlen okokból olyan gyorsan összemelegedtek, hogy a nő minden utas előtt - akik között gyerekek is voltak - elővette a férfi péniszét, és szájjal kielégítette őt.

A pár ezzel pedig nagy bajba került, a gép személyzete ugyanis már a levegőből jelentette a történteket, így a landolás után az FBI várt rájuk, de a lap szerint túl súlyos büntetés így sem kapnak, legfeljebb fejenként 800 dollár, azaz alig 200 ezer forint várhat rájuk.