13 °C
enyhe eső
2024. március 29., péntek
Auguszta

Ennek a nőnek egy közel 10 centis análdugó szorult a végbelébe, de még büszke is rá

2017. június 28.
12.9691
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Emily Georgia nevét és arcát a Daily Mail magazin jóvoltából az egész világ megismerhette, miután az angliai East Prestonban élő nő azzal került be a sajtóba, hogy büszkén vállalta: egy közel 10 centis análdugó szorult a fenekébe, amit csak műtéttel tudtak eltávolítani.

Emily azért vállalta a nyilvános szereplést és arcát is, mert elmondása szerint szeretné, ha mások tanulnának az ő hibájából, és nem járnának olyan pórul, mint ő azon a márciusi estén, amikor partnerével szerették volna egy kicsit feldobni az együttlétet.


kép'>Ennek a nőnek egy közel 10 centis análdugó szorult a végbelébe, de még büszke is rá - 2. kép

Ehhez egy közel 10 centiméteres análdugót használtak volna fel, azonban az olyan mélyen felcsúszott a nő végbelébe, hogy sehogyan sem tudták kiszedni onnan, a lány párja pedig azzal nyugtatta Emily-t, hogy majd reggel természetes módon kijön onnan.

Ennek a nőnek egy közel 10 centis análdugó szorult a végbelébe, de még büszke is rá - 3. kép

Azonban nem jött, a fájdalom viszont egyre nagyobb lett, így elment a közeli kórházba, ahol bár eleinte szégyellte magát, később viszont közölték vele, hogy a baleset gyakoribb, mint hinné, az egyórás műtéti beavatkozás így egyfajta rutinműtétnek számított.

Ennek a nőnek egy közel 10 centis análdugó szorult a végbelébe, de még büszke is rá - 4. kép