13 °C
szórványos felhőzet
2024. március 29., péntek
Auguszta

Véletlenül szeget állított a szívébe, de saját lábán ment be a kórházba a férfi

2017. augusztus 18.
7.4391
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Doug Bergeson egy wisconsini férfi, aki a napokban otthon barkácsolgatott, és egy szögbelövő pisztollyal dolgozott, amikor súlyos balesetet szenvedett, lévén olyan szerencsétlenül szorította magához a szerszámot, hogy az elsült, és egy szöget állított a mellkasába.

Az Independent beszámolói szerint Doug nem esett kétségbe, hiszen nem vérzett, nem is fájt neki különösebben a kis fémdarab, azonban azt tudta, hogy így nem fogja befejezni a munkáját, ezért autóba ült, és ellátogatott a legközelebbi kórházba.

Doug egyébiránt elképesztő humorérzékkel nyilatkozott a sajtónak, elmondása szerint úgy érezte magát, mintha egy kicsit sok vasat fogyasztott volna, noha közben életveszélyben volt, hiszen orvosai szerint millimétereken múlt, hogy nem érte maradandó károsodás a szívét, és nem halt bele a kis balesetbe.


kép'>Véletlenül szeget állított a szívébe, de saját lábán ment be a kórházba a férfi - 2. kép