13 °C
szórványos felhőzet
2024. március 29., péntek
Auguszta

Újabb Barbie-botrány: Késsel és levágott fejjel ellátott baba készült!

2014. szeptember 29.
2.6051
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Éppen a napokban hallottunk arról, hogy egy olyan beszélő Barbie-kollekció került a boltok polcaira, amely kedves szavak helyett ízes káromkodásokra tanította a gyermekeket.

Úgy tűnik azonban, hogy még ennél is van lejjebb az ismert babakollekció számára!

A Metro magazin munkatársai számoltak be arról, hogy egy argentin művészpáros elkészítette az első hindu Barbie babát, ami kereskedelmi forgalomba egyelőre még nem került, és nagy valószínűséggel nem is fog, hiszen a végeredmény nem csak a babarajongók, hanem a vallás követői között is kiverte a biztosítékot.

A hindu Barbie ugyanis Káli istennőt ábrázolja, akit az eredeti hagyomány is kék bőrrel, négy karral, valamint késsel és egy levágott fejjel a kézben örökítette meg. Ezt a sajátos ábrázolást fogta meg Marianela Perelli és Pool Paolini is, akik a múltban visszafogottabb formában ugyan, de már Jézust és Szűz Máriát is meggyalázták így.

Egy amerikai hindu vezető szerint bár nagyon örül annak, ha bárki elmerül a hindu vallásban és művészetben, de mindenkinek tisztelnie kell a vallást, és a hinduizmus jelképeit nem szabad az aktuális trendekhez igazítani, így mélységesen elítéli az argentin művészek provokációját.

Újabb Barbie-botrány: Késsel és levágott fejjel ellátott baba készült! - 2. kép

kedves szavak helyett ízes káromkodásokra tanította a gyermekeket.'>