9 °C
borús égbolt
2024. április 19., péntek
Emma

Szomorú: Van akinek csak egymilliót ér gyermeke élete!

2014. április 16.
1.8541
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Elképesztő esetről adott hírt a Shanghaiist hírportál, beszámolóik szerint ugyanis egy kínai házaspár nemrégiben arra vetemedett, hogy eladja saját gyermekét, mindezt ráadásul nevetségesen alacsony, egymillió forintnak megfelelő összegért.

Vajon csak ennyit ér egy emberi élet?

A fiatal házaspár számára vélhetően igen, noha a pár nem sokkal az üzletet követően megbánta tettét, és feljelentették saját magukat, így most elsődlegesen az apa ellen büntetőeljárás folyik illegális emberkereskedelem megalapozott gyanúja miatt.

Mint kiderült, a család szeretett volna egy újabb gyermeket - két lányuk és egy fiúk van már -, méghozzá egy újabb fiút, mert egy kínai legenda szerint nagy szerencse mosolyog arra a családra, akik két lány- és két fiúgyermeknek adnak életet.

Miután megszületett a negyedik csöppség, egyrészt nem olyan nemű lett, mint a szülők szerették volna, másrészt pedig csak akkor döbbentek rá, hogy nem tudnák tisztességesen felnevelni, így közel 1 millió forintnak megfelelő összegért eladták.

Hogy mi lesz a család sorsa, arról egyelőre nincsenek hírek, de a szigorú kínai törvényhozás értelmében nagy valószínűséggel a maradék három gyermeket is elveszik a szülőktől, akikre több éves letöltendő börtönbüntetés vár.