13 °C
enyhe eső
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Szabó Győző rendezőnek állt

2018. szeptember 08.
12.7101
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Idén decemberben ismét visszatér az Álomutazó című szuperprodukció, melyhez most egy videoklip is készült, amit nem más, mint a mesemusical egyik főszereplője, Szabó Győző rendezett meg.

A tavalyi sikerek után idén is bemutatásra kerül az Álomutazó mesemusical.

Hat előadást terveznek decemberben a készítők, melyből már három biztosan teltházas lesz, így ha nem szeretnél lemaradni az előadásról, akkor érdemes már most beszerezned a jegyet. Egy vadonatúj klip is elkészült az Álomutazó egyik legnagyobb slágeréhez, az iskolakezdéshez aktuálisan illeszkedve a "Hekkeld meg a sulit" című dalhoz, amit a darabban Vigyor, azaz Ábel Anita énekel az Álomutazó főhősével, Tomival.

A klipet nem más, mint a Bárány szerepében megismert Szabó Győző rendezte, aki elmondta:

A koncepció lényege, ami tulajdonképpen ennek a számnak a lényege ? az eredeti produkcióban is - , hogy "dobd el az agyad, rossznak lenni mindig jó" és az, ami a darabban is történik, hogy egy adott ponton, kiborítva a tanárnőt, a gyerekeké lesz egy kis időre az iskola. Szeretem a gyerekeket és ők is szeretnek engem, így aztán nem volt nehéz rávenni őket, hogy dobják el az agyukat.

A klip mellett a szervezők most arra biztatnak más gyerekeket, iskolai osztályokat, hogy ők is "dobják el az agyukat" és készítsék el saját klipbetétjüket. A legjobbakból pedig egy közösségi klip fog készülni.