20 °C
borús égbolt
2024. március 29., péntek
Auguszta

Somló Cirqsz a Szigeten

2017. augusztus 06.
7.6281
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Egy nagyszabású koncerttel emlékeznek meg a barátok, kollégák és pályatársak a tavaly elhunyt Somló Tamásról, aki most töltené be 70.

életévét. A "Somló Cirqsz" a Sziget mínusz 1. napján, augusztus 9-én várja a nagyérdeműt, a Magic Mirror sátorban.

Somló Tamás énekes, basszusgitáros, szaxofonos, dalszerző, artista és jogász volt. A zenészt az LGT tagjaként ismerhettük meg, de korábban az Omega zenekarban is játszott. A tavaly elhunyt művészről méltó módon szeretne megemlékezni a család és a magyar zenész szakma, ezért egy nagyszabású koncerttel készülnek a Sziget első napján.

A Modern Art Orchestra kiváló zenészeiből álló 8 tagú zenekar kíséri majd a színpadon többek között Tóth Verát és Tóth Gabit, Dés Lászlót, Geszti Pétert, Bródy Jánost, Charlie-t, az Animal Cannibals-t, az Ivan and the Parazol-t, Gerendás Pétert, de feltűnik majd a Roy és Ádám, Peter Ogi, Mohamed Fatima és a Mary Popkids valamint sok pályatárs, barát és kolléga is és természetesen a családtagok is részt vesznek majd a koncerten. A Somló Cirqszt Novák Péter állítja színpadra, műsorvezető pedig Tilla lesz.

Fotó: Csudai Sándor