13 °C
enyhe eső
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Sokkal könnyebben boldogulnak munkahelyükön a szép emberek

2013. december 17.
2.2191
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Egy brit és olasz kooperációs kutatás nemrégiben bebizonyította, hogy manapság már egyáltalán nem a teljesítmény számít abban az esetben, ha dolgozni szeretnénk, illetve boldogulni tudjunk munkahelyünkön.

A felmérésből ugyanis kiderült, hogy a szép emberek sokkal jobban teljesítenek a munkahelyükön, ami még abban az esetben is igaz, ha ez a testi adottságuk az idő előrehaladásával megfakul.

A vizsgálat adatai egyértelműen bemutatták, hogy az objektíven véve szép emberek karrierük minden egyes szakaszában lényegesen magasabb pozíciót kaptak, mint az átlagos külsejűek, amit a szakemberek azzal magyaráznak, hogy a vonzóbb embereknek általában nagyobb az önbizalmuk is, ezáltal sokkal merészebbek, sokkal céltudatosabbak társaiknál.

Gundi Knies, avagy a kutatás egyik vezetője szerint nem csak az önbizalommal magyarázta a fenti eredményeket, hanem szerinte az is közrejátszhat mindebben, hogy a munkaadók is jobban vonzódnak, jobban kedvelik a jobb megjelenésű embereket, így a "szépség" fogalmát nem feltétlenül a külső szépséggel, hanem a belső kisugárzással és a jó megjelenéssel, az öltözködéssel is magyarázhatjuk.