13 °C
enyhe eső
2024. március 29., péntek
Auguszta

Olyan jól sikerült a humoros használtató reklám, hogy jóval áron felül kelhet el a 21 éves kocsi

2017. november 09.
26.4511
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Max Lanman, egy brit fiatalember úgy döntött néhány nappal ezelőtt, hogy a hollywoodi filmeseket megszégyenítő képsorokkal összedob egy olyan felvételt, amivel barátnője 21 éves Hondáját szerette volna jobb színben feltüntetni és eladni.

A felvétel azonban olyan jól sikerült, hogy amint a Honda Accord felkerült az eBay-re, azonnal özönleni kezdtek rá a licitek, így a 499 dollárról induló aukció pár óra alatt 150 ezer dollárra növekedett, ami több mint 40 millió forintnak megfelelő összeg.

Az eBay azonnal reagált a dologra, csalásnak vélte a történteket, és törölte az aukciót, így Lanman és barátnője most újraindították azt, azonban már most is több mint 5 ezer dollárt kínál érte valaki, vagyis több mint tízszeres összeget az induló árhoz képest.