9 °C
enyhe eső
2024. április 18., csütörtök
Andrea, Ilma

Nem kell börtönbe mennie a diákjával szexelő tanárnőnek

2018. július 18.
1.6831
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Taylor Boncal egy 23 éves pályakezdő középiskolai tanárként azzal került korábban a magazinok címlapjára, hogy legalább négy alkalommal lefeküdt az egyik diákjával, amiről ő azt mondta, hogy nagyon szereti a kiskorú fiút, tehát nem erőszak történt, valódi kapcsolat alakult ki köztük.

A tény ettől azonban még tény marad, így Taylor megszegte a szabályokat, amiért az amerikai törvények értelmében letöltendő börtönbüntetés jár, azonban nem kizárt, hogy a nő végül megúszhatja a sittet, a Daily Mail szerint ugyanis enyhítettek büntetésén.

A világon ugyanis talán Taylor lenne az első, akinek a történtek után elég lenne részt vennie egy rehabilitációs programon annak érdekében, hogy felmentsék a szexuális bűncselekmény vádja alól, ami mellett persze soha többet nem vállalhatna olyan munkát, aminek részeként gyerekekkel dolgozna.

Taylort még márciusban tartóztatták le, a bírósági tárgyalásokon azonban a fiú és annak szülei is határozottan kiemelték, hogy nem szeretnék, ha elítélnék a tanárnőt, mert az ő szemükben semmi rosszat nem tett.