13 °C
kevés felhő
2024. április 19., péntek
Emma

Nagy utcaszínház és lélegzetelállító cirkusz a Szigeten

2016. július 29.
3.5371
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
A Sziget nem csak a zenéről szól, hiszen több száz egyéb program is található a fesztiválon, többek között kulturális események.

Idén is lesz Cirque du Sziget valamint utcaszínház is, melyet egy francia társulat, a Transe Express előadásai fognak megtölteni. De lássuk, milyen érdekes programok lesznek még.

A francia Transe Express már nem először fog hazánkban járni, ugyanis a 2006-os és 2007-es Sziget fesztiválon is felléptek már. Legújabb produkciójuk a című előadás, mely egy varázslatos utazásra invitál Jules Verne világába. A társulat tagjait végigkövethetjük a víz alatti mélységektől kezdve, tűzön és levegőn át egészen a Holdig. Az előadásuk a szabad téren lesznek láthatóak, így még közvetlenebbnek érezhetjük majd.

A Cirque du Sziget tavalyi sikereire való tekintettel idén már nem egy, hanem két, egyenként közel 640 fő befogadására alkalmas sátorban, valamint mellettük felépített szabadtéri színpadon élvezhetik a fesztiválozók. Olyan nemzetközi és hazai társulatok lépnek majd fel, mint például a Soap (D), a Circa (AUS), a Marcel et ses drôles de femmes (F), a Les Dudes (CAN) vagy éppen a Quebeci Cirkusz Iskola közös estje a Baross Imre Artistaképző növendékeivel. Fellép továbbá a Recirquel is.

A programok minden délután 15:30-kor kezdődnek és egészen az éjszakában nyúlóan láthatóak lesznek.