18 °C
borús égbolt
2024. március 29., péntek
Auguszta

Megmenekülhet Richard, a kis póni, akinek péniszműtétre van szüksége

2018. január 18.
2.0681
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Egy egész közösség fogott össze az elmúlt hetekben annak érdekében, hogy megmentsen egy 15 éves pónit, név szerint Richardot, akit állatmentők fogadtak be egy charlestone-i lókereskedőtől, miután kiderült, hogy egy a nemi szervén keletkezett rákos daganat miatt elaltatták volna.

Az állatmentők azonban úgy döntöttek, hogy megpróbálják a lehetetlent, ezáltal magukhoz vették a pónit, és közösségi kalapozásba kezdtek a megmentéséért, ami legnagyobb meglepetésükre össze is jött, méghozzá rekord sebességgel, sőt a műtéthez szükséges 3000 dollár helyett rögtön 4 ezerből gazdálkodhattak.


kép'>Megmenekülhet Richard, a kis póni, akinek péniszműtétre van szüksége - 2. kép

Brogan Horton állatorvos szerint az utolsó pillanatban érkezett a segítség, Richardnak ugyanis már eddig is óriási fájdalmai voltak, de csakhamar még rosszabbra fordult volna az állapota, méghozzá óriási szenvedéssel, a műtéttel azonban most további hosszú és fájdalommentes éveket kaphat.