12 °C
borús égbolt
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Megható: Halála előtt új párt akar találni férjének a menyasszony

2014. május 08.
1.8541
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Rendkívül szívszorító történetet hozott nyilvánosságra a China Daily magazin, akik egy fiatal házaspár tragédiájáról adtak hírt a nagyvilágnak, hogy mindenki megtudhassa: létezik még igaz szerelem és létezik még valódi szeretet.

A történet főszereplője egy 23 éves kínai lány, Feng Ying, akinél gyógyíthatatlan agydaganatot találtak az orvosok, így állapotának romlását csak lassíthatják, de meg nem tudják akadályozni a végkifejletet, így a lány bármelyik percben elhunyhat.

Párjával azonban közösen elhatározták, hogy bár vélhetően csak napjai vagy hetei vannak hátra, ennek ellenére is boldogan töltik el az utolsó pillanatokat, így összeházasodtak, és a menyasszony az ünnepségen meglepő utolsó kívánsággal állt elő.

A lány ugyanis azt szeretné, ha ő segíthetne párjának megtalálni azt a lányt, akivel halála után együtt élhet, mert nem tudna úgy békében nyugodni, hogy élete szerelmére senki sem vigyáz.

A lány utolsó kívánsága annyira meghatotta az esküvő résztvevőit, hogy még azok az egészségügyi dolgozók is elsírták magukat, akik az oltárhoz kísérték az ifjú arát.