8 °C
borús égbolt
2024. április 20., szombat
Tivadar

Megfejtették az örök élet titkát!

2014. május 11.
4.1471
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Ősi bölcsesség, hogy az életben egyetlen dolog biztos, mégpedig az, hogy egyszer meghalunk. Egy friss holland kutatás szerint azonban könnyen lehet, hogy a jövőben már ez sem lesz annyira biztos, az ország néhány tudósa ugyanis azt állítja, hogy megfejtette a halál tényét és titkát, ezáltal felfedezve és új utat nyitva az örök élet lehetőségének.



Megfejtették az örök élet titkát! - 2. kép

Az orvostudomány fejlődésével az emberek egyre hosszabb és szebb kort tudnak megélni, azonban a halál így is elkerülhetetlennek tekinthető egy bizonyos kor után. Az Amszterdam Orvostudományi Központ szakemberei szerint azonban egy közel 10 éves vizsgálat során olyan felfedezésekre tettek szert, amelyekkel megakadályozhatják az elhalálozást. A titokra állításuk szerint a 2005-ben, a világ akkor legidősebb asszonyaként elhunyt 115 éves Hendrikje van Andel-Schipper testének elemzése adta meg a választ, aki egészen pontosan 30 évvel eltávozása előtt egyezett bele abba, hogy testét felhasználhassák különféle kutatásokra. Pedig az asszony akkor még nem is sejtette, hogy ilyen példátlan kort élhet meg, mint ahogyan azt sem, hogy ő lehet a kulcsa az örök élet felfedezésének.

A tudósoknak ugyanis lehetőségük nyílt a 115 éves asszony testének teljes átvilágítására, így megvizsgálták a hölgy vérét, szerveit, szöveteit, hogy választ találhassanak arra: pontosan mitől élt ilyen sokáig? Az orvosok sokáig csalódottak voltak, mert semmi szokatlant sem találtak egészen addig, amíg el nem jutottak az őssejtek vizsgálatáig, ott ugyanis megdöbbentő felfedezést tettek. Ma már határozottan állítják, hogy az emberek élettartama attól függ, hogy az őssejtek milyen mértékben képesek a szövetállomány teljes megújítására. Hogy valóban az őssejtekben lenne az örök élet kulcsa? Az orvosok szerint igen, hiszen amint az őssejtek elhalnak, vagy számuk csökken, a szervek és a vérszövetek képtelenek a megújulásra, ezáltal öregedéshez, hosszabb távon pedig halálhoz vezet a folyamat.

Megfejtették az örök élet titkát! - 3. kép

Henne Holstege, avagy a kutatás vezetője elképesztő megdöbbenésének adott hangot még hetekkel a felfedezés után is! A néni szervezetében ugyanis csak két aktív őssejtet találtak, amivel kapcsolatban először azt hitték, hogy lehetetlenség és tévedtek valahol, egy átlagos ember ugyanis átlagosan 1000-1300 őssejttel rendelkezik. Ebből a kutatók most arra következtetnek, hogy az őssejtek osztódásának egy genetikailag előre kódolt határa van, ezáltal az emberi élet hossza és az öregedés huzamosabb ideig is változtatható, illetve befolyásolható lenne, ha szervezetünkben az őssejtek száma nem pusztulna folyamatosan, hanem stagnálna.

A holland tudósok úgy gondolják, hogy felfedezésük az első komolyabb kulcs lehet ahhoz, hogy elérhessék az örök élet titkát, de legalábbis tartósan megnövelhessék az emberi életkort, illetve fiatalabban tarthassák az embereket. Ha ugyanis még korai szakaszban stagnálásra bírható, esetleg folyamatos után-termeléssel pótolható a szervezet őssejtjeinek mértéke, akkor azzal elérhető lenne, hogy az emberek örökké, de legalábbis sokkal tovább élhessenek, mint azt jelenleg a tudomány gondolja.
5 hozzászólás

vyck66

10 éve, 9 hónapja és 19 napja

Én inkább hiszek a reinkarnációban

válasz erre

szagnes92

10 éve, 9 hónapja és 19 napja

Hát, mi tényleg nem megyünk már vele sokra

válasz erre

moni1294

10 éve, 9 hónapja és 19 napja

Hát sajnos ez a felfedezés rajtunk már nem fog segíteni ha jól értelmezem...

válasz erre

kpal

10 éve, 9 hónapja és 19 napja

vagy a megoldás a Sziget filmben van .

válasz erre

Kicsi

10 éve, 9 hónapja és 19 napja

Kár, hogy ebből is mocskos kis bizniszt fognak csinálni..

válasz erre