12 °C
borús égbolt
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Már forgatják a Bazi nagy görög lagzi harmadik részét

2022. június 22.
54.9281
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Nia Vardalos, a Bazi nagy görög lagzi filmek sztárja nemrégiben bejelentette, hogy megkezdődtek a franchise harmadik részének forgatásai, méghozzá Görögországban.

Talán senkinek nem kell bemutatni a fura és hangos Portokalos családot, akik elhozták Amerikába az igazi görög kultúrát a Bazi nagy görög lagzi filmekkel.

Sokan megkedvelték a 2002-ben megjelent első részt, mely óriási siker lett, 2016-ban pedig jött a folytatás, ami szintén sikeres lett, a film hozta a hangulatot. A széria főszereplője, Nia Vardalos szerette volna folytatni a franchiset és sokáig keresett partnert ehhez.

Szerencsére összejött neki, így elkezdődtek a harmadik rész forgatásai a gyönyörű Görögországban, azaz a család végre visszatér gyökereihez, ami egészen biztosan rengeteg humoros jelenettel találkozhatunk majd. Sajnos Toula apja, Gus alias Michael Constantine tavaly elhunyt, őt már nem fogjuk a filmben látni.