18 °C
borús égbolt
2024. március 29., péntek
Auguszta

Majdnem belehalt a túlsúlyba, de több mint 110 kilót fogyott egy ausztrál nő

2017. augusztus 21.
7.4851
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Elena Goodall egy 29 éves ausztrál nő, aki néhány évvel ezelőtt elképesztő mértékben elhízott, és amikor 184 kiló volt, orvosa figyelmeztette őt: vagy lefogy, vagy ebben a formában garantált, hogy nem éri meg a 40 éves kort.

Elena ekkor döntött úgy, hogy valóban itt az ideje változtatni, hiszen a diabétesz és az alvási apnoé bár önmagában súlyos problémák, de ehhez a tetemes túlsúly még nagyobb kellemetlenséget okozott, ám a nő tudta a probléma okát, hiszen minden egyes nap kizárólag gyorséttermi ételt fogyasztott, méghozzá háromszoros adagokat.

A felismerés után azonban változtatott!

Majdnem belehalt a túlsúlyba, de több mint 110 kilót fogyott egy ausztrál nő - 2. kép

Olyannyira, hogy az ausztrál nő több mint 110 kilót leadott pár hónap alatt, ezáltal ma 69 kiló, és miközben egészséges étkezésre tért át, a rendszeres mozgásra is odafigyel, így sportolni kezdett, sőt most arra készül, hogy decemberben elindul azon az IronMan megmérettetésen, ahol 2 kilométer úszás, 90 kilométer tekerés és 21 kilométer futás vár rá.

Majdnem belehalt a túlsúlyba, de több mint 110 kilót fogyott egy ausztrál nő - 3. kép