9 °C
enyhe eső
2024. április 18., csütörtök
Andrea, Ilma

Luxuslakomán vehetett részt néhány ausztrál hajléktalan

2017. június 01.
10.3941
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Igazán szerencsésnek érezhették magukat azok a Melbourne-ben élő hajléktalanok, akik a minap olyan körülmények között tömhették tele a hasukat, amilyenre talán korábban még soha nem volt lehetőségük.

Történt ugyanis, hogy a Langley Group nevű cég lefoglalta és előre kifizette a városban található InterContinental hotelt egy vacsorás fogadás miatt, de végül erre mégsem került sor, és mivel a pénzüket nem kapták vissza, így a cég megdöbbentő dologra kérte a hotel munkatársait.

Bár ki is dobathatták volna az ételt, ők mégis inkább úgy döntöttek, hogy meghívják a hotelbe a helyi hajléktalanokat, hogy ők fogyaszthassák el a finomságokat, így a Metro magazin beszámolója szerint több száz utcán élő ehetett olyan ételkülönlegességeket, olyan körülmények között, melyekről korábban talán még csak nem is hallott.