12 °C
borús égbolt
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Könnyelmű ígéretet tett a lány, most év végéig karácsonyfának öltözve járhat iskolába

2017. december 08.
22.2871
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Kelsey Hall egy Alabamában élő egyetemista, aki a minap talált otthon egy karácsonyfa jelmezt, amit magára öltött, készített egy szelfit, és azt írta mellé a Twitteren, hogy ha legalább ezer megosztást kap, akkor a szemeszter végéig így jár majd iskolába.

Kelsey-nek bár alapból sok ismerőse volt, néhányan azonban még rá is tettek egy lapáttal azért, hogy mielőbb összejöjjön ez a lány szerint elérhetetlen arány, így alig néhány órával később már el is érte a fotó ezt a számot, és mivel Kelsey nem akart szégyenben maradni, betartotta a szavát.

Erről egyik barátnője egy videót is publikált a Twitteren, lévén másnap reggel a lány már így járt iskolába, és mindez így is marad már a szemeszter végéig, ahogyan megígérte.


december 3.