7 °C
tiszta égbolt
2024. április 19., péntek
Emma

Kiderült végre, hogy miért csíkosak a zebrák

2016. május 27.
4.8281
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
AlicE profilja, adatai
AlicE
#

kep1#A Kaliforniai Egyetem kutatói lettek az elsők a világon, akik végre tényleges magyarázatot tudtak adni arra, hogy miért is csíkosak a zebrák, ezáltal megbuktak olyan korábbi elméletek, miszerint a rejtőzködésben, esetleg a szaporodás kapcsán kapnának szerepet a csíkok.

Az amerikai kutatók szerint azonban bár meglepő lehet, de a cecelégy az oka annak, hogy a zebra csíkos, hiszen a szakemberek megfigyelték, hogy minél több a rendkívül veszélyes cecelégy egy területen, annál csíkosabbak a zebrák, vagyis az állatok vélhetően így védekeznek a rovarokkal szemben.

Hogy az elméletet bizonyítsák, a kutatók most átfogó kísérleteket indítottak arra vonatkozólag, hogy feltérképezzék a vérszívók látását, illetve a zebrákkal való együttélésüket, így a feltételezés csakhamar tudományos alátámasztást is kaphat.