2018. szeptember 21., péntek • Máté, Mirella

Karl Lagerfeld, a világhírű divattervező élete

Brauny , 2016. március 16.
Karl Lagerfeld neve elsőre talán sokaknak nem mond semmit, ellenben szinte biztos, hogy elragadó ruháit már láthattuk filmekben, színházakban vagy népszerű embereken a nagyobb események során, sőt mi több, számtalan modell és egyéb híresség is sokat köszönhet neki. Éppen ezért úgy gondoltuk, hogy érdemes egy kicsit alaposabban is megvizsgálni ennek a különleges embernek a múltját és eddigi életét.
Ne maradj le semmiről! Kövess minket Facebookon is!
 



Karl Lagerfeld, a világhírű divattervező élete - 2. kép

A divattervező Karl Otto Lagerfeld név alatt született 1933. szeptember 10-én, Hamburgban, egy tejgyáros fiaként. Habár ő maga gyakran 1938-as születésűnek adja ki magát, a valóságban azonban öt évvel korábban született, így hiába próbálta meg eltitkolni saját korát, illetve a történelem egyik sötét időszakában elkövetett tetteit, amelyek természetesen csak pletykaként keringenek róla - ez nem sikerült. A fiú egész gyerekkorában nagyon jó sorban élt, de 1953-ban édesanyjával együtt átköltöztek Franciaországba, egészen pontosan Párizsba, ahol teljesen megváltozott az élete, így felismerte a divat és az elegancia világát, és csakhamar az ottani divatvilág egyik nagy alakjává vált, aki rendre felfedezte a helyi szépségeket.

Első leghíresebb menedzselt manökkene Indes de la Fressange volt a nyolcvanas években, aki az egyik legfontosabb francia jelképet, Marianne-t reprezentálta. Lagerfeld azonban 1990-ben tudott csak kilépni először a nagy nemzetközi porondra - legalábbis ebben a kategóriában -, amikor Claudia Schiffer menedzsere lett, aki csak az ő támogatásával vált sikeressé, noha ezt elsődlegesen annak is köszönhette, hogy 1993-ban egy olyan Korán-idézetekkel díszített ruhában jelent meg az egyik bemutatón, amely azonnal botrányt okozott.

Karl Lagerfeld, a világhírű divattervező élete - 3. kép

Noha menedzserként vált igazán híressé, divattervezőként is szép sikereket ért el! Első jelentősebb díját - a Nemzetközi Gyapjútanácstól - már 1955-ben elnyerte egy egyszerű női kabáttal, aminek köszönhetően munkát kapott a híres Pierre Balmain divatháznál, majd innen karrierje lassanként megindult felfelé, így előbb a Jean Patou házhoz szerződött, ahonnan szabadúszóként olyan hírességek számára tervezett, mint Valentino vagy Krizia. Tervezőként a világsikert 1972-ben érte el, amikor egy sajátos, fekete-fehér aszimmetrikus szabású kollekcióval divatdiktátorrá vált, így kerülhetett a Coco Chanel vezető tervezői pozíciójába, de nem sokkal később saját céget is alapított, amelyet 2004-ig vezetett, majd eladta az egészet Tommy Hilfigernek.

Magáról Karl Lagerfeldről egyébiránt keveset tudni. Visszahúzódó milliárdos, aki szereti a fényűzést, ám mégis imád visszahúzódva élni. Sajátossága és jelképe a lófarokban hordott haj, valamint a dioptriás napszemüveg, ami mellett ismert még róla, hogy minden felfedezettjével és modelljével szemben páratlan szigorúságot követel, főként a testsúly és a diéta tekintetében. Habár a világ több pontján is rendelkezik kastélyokkal, ő mégis visszafogottan, Párizsban él, és bár már nem olyan aktív mint fénykorában, időről-időre még így is sikerül meglepnie valamivel a divat szerelmeseit.
 
3 hozzászólás

Enci • Überbrutál #3 • 2 éve, 8 hónapja és 21 napja

Nem semmi egy tervező. Mindig ugyan úgy néz ki, pedig elméletileg neki van stílusa.

leoni • Messiás #2 • 2 éve, 8 hónapja és 22 napja

Elég beképzelt feje van.

Minoni • Polihisztor #1 • 2 éve, 8 hónapja és 22 napja

Ez mindig ugyan úgy néz ki? Elég bizar...