13 °C
enyhe eső
2024. március 29., péntek
Auguszta

Ismét internetes trollok kergettek halálba egy kislányt

2014. április 17.
1.9881
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Az internetes névtelen trollkodásnak nagyon sokan nem ismerik a veszélyeit, aminek köszönhetően még mindig rengetegen, sőt egyre többen bújnak a névtelenség álarca mögé és bántanak meg másokat, mert azt hiszik, hogy ebben a formában mindent szabad, bármit megtehetnek, méghozzá következmények nélkül.

Kevesen, főként a fiatalabbak azonban nem érzik az internetes trollkodás súlyát, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy egy 14 éves olasz kislány éppen az efféle névtelen kommentelők miatt menekült a halálba, miután egy közösségi portálra feltöltötte fotóját, majd ott ismeretlen, álnevek mögé bújt - vélhetően - ismerősök tucatjai kezdték ostromolni ezért.

A 14 éves Aurora Cerullo-nak így olyanokat írtak a fotója alá, hogy csúnya, úgy néz ki, mint egy 10 éves, és inkább ölné meg magát, minthogy mutogatja a képeit.

A kislány olyannyira szívére vette a névtelen kommenteket, hogy nem sokkal a kép feltöltését követően kiugrott hatodik emeleti lakásuk ablakából. A zuhanás következtében a kislány életét vesztette.

A lány nővére elmondta, hogy Aurora önbizalma amúgy is romokban hevert, gyakran hajtogatta neki, hogy csúnya és soha nem lesz barátja, de az internetes trollok hatására az önértékelési problémáktól szenvedő érzékeny gyermek még rosszabbul érezte magát, így végül egyértelműen ez vezethetett el ahhoz, hogy elhatározza: véget vet életének.

Világszerte egyre gyakrabban okoznak problémát az úgynevezett internetes névtelen támadások, amelyek a hormonális változásokon áteső és érzékeny kamaszokat egyre többször kergetik öngyilkosságba, így több ország is elgondolkozott már azon, hogy szankcionálja az efféle eseteket, hiszen ne feledjük, látszólag bárki lehet névtelen a világhálón, de gyakorlatilag senki sem az, így bizonyára a fenti történetnek is meglesznek a felelősei.

Ismét internetes trollok kergettek halálba egy kislányt - 2. kép