12 °C
borús égbolt
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Íme az első fotók a felújított West Side Storyból

2020. március 16.
19.8741
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Az 1961-ben mutatták be a West Side Story musicalt, mely manapság már igazi klasszikusnak számít és nemrégiben derült ki, hogy az egyik hollywoodi stúdió elkészíti a film felújított változatát, melyből most friss fotók érkeztek.

A Vanity Fair magazinon jelentek meg az idén decemberben bemutatásra kerülő West Side Story film első fotói, melyet az Oscar-díjas Steven Spielberg rendez.

A film főszereplői között olyan színészek kaptak szerepet, mind például Ansel Elgort, akit többek között a Csillagainkban a hiba és a Nyomd, Bébi nyomd című filmben láthattunk. Továbbá Rita Moreno, aki az eredeti, 1961-es West Side Storyban is szerepelt.

A film decemberben kerül a mozikba, mely egészen biztosan hatalmas sikereket fog elérni. De íme a legfrissebb fotók:

Íme az első fotók a felújított West Side Storyból - 2. kép


Íme az első fotók a felújított West Side Storyból - 3. kép


Íme az első fotók a felújított West Side Storyból - 4. kép


Íme az első fotók a felújított West Side Storyból - 5. kép

Vanity Fair magazinon jelentek meg az idén decemberben bemutatásra kerülő West Side Story film első fotói, melyet az Oscar-díjas Steven Spielberg rendez.'>