8 °C
borús égbolt
2024. április 20., szombat
Tivadar

Ilyen, amikor egy pisilő kisgyerek tönkreteszi az egész lánykérést

2018. május 16.
4.8681
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Kevin Przytula élete legszebb napját akarta okozni szerelmének, Allyssa Anternek, amikor úgy határozott, hogy mint a filmekben: letérdel elé és megkéri a kezét, csakhogy nagy tervének fontosságáról elfelejtette értesíteni kisfiát.

Így történhetett, hogy bár a páros egy megható videóval próbálta megörökíteni a pillanatot az utókornak, Owen azonban keresztülhúzta számításaikat, lévén amint elindul az akció, ő is akcióba lépett, és letolta a nadrágját.

A kisfiúra ugyanis éppen akkor jött rá a pisilhetnék, miközben a két felnőtt annyira belefeledkezett a nagy pillanatba, hogy észre sem vették, amint az apróság közvetlenül mögöttük pisilni kezd.

A szülők szerint a kis Owenre jellemző mindez, ezáltal amikor eszébe jut, hogy pisilnie kell, teljesen mindegy, hogy hol van, bejelenti a dolgát, letolja a nadrágját, és már végzi is a kis dolgát.

Pontosan úgy, mint itt: