13 °C
enyhe eső
2024. március 29., péntek
Auguszta

Hihetetlen: Táskába rejtette segélykérő levelét az elkeseredett kínai munkás

2014. május 02.
1.9771
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Elképesztő történetet hozott nyilvánosságra ismét a Daily Mail magazin, akik egy New Yorkban élő fiatal nő beszámolóját dolgozták fel, aki megdöbbentő dolgot talált táskájában egy vásárlást követően.

Stephanie Wilson ugyanis miután besétált az egyik legjobb márkákat forgalmazó cipőüzletbe, és kiválasztotta legújabb csizmáját, azt hitte, hogy ez is csak egy újabb vásárlás volt a sok közül, de miután hazaért, észrevette, hogy táskájában a cipőn kívül egy kis levélke is meglapul, amit egy kínai munkás fogalmazott meg.

A levelet Tohnain Emmanual Njong írta, aki a szatyrot előállító üzem egyik bérmunkása - bár a lap a rabszolga szót is használta rá -, aki fotót és címet is mellékelt ahhoz az angolul fogalmazott levélhez, amelyben megtalálóját arra kéri, hogy segítsen kapcsolatba lépnie egy nemzetközi jogvédő szervezettel, mert szörnyű körülmények között dolgoztatják napi 13 órában egy kínai börtönben.

Szerencsére a hölgy szíve megesett a munkás segélykérésén, így egy emberjogi szervezethez fordult, akiknek sikerült is megtalálniuk a 34 éves férfit, aki angoltanárként dolgozott korábban, és koholt vádak miatt került börtönbe úgy, hogy családja eltűntnek hitte.

A férfit azóta kiengedték a börtönből, és családjával együtt elköltözött Kínából.