13 °C
borús égbolt
2024. április 20., szombat
Tivadar

Hat év alatt 23 évet késtek a magyar vonatok

2014. augusztus 01.
2.5791
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Egy érdekes statisztika látott napvilágot a MÁV személyszállító vonatainak pontos közlekedésével kapcsolatban, és noha idén eddig rekordpontossággal érnek célba a magyar vonatok, az utóbbi hat évben azonban összesen nem kevesebb, mint 12 millió percnyi, avagy 23 évnyi késést halmoztak fel.

Mindezt úgy sikerült kiviteleznie a hazai vasúttársaságnak, hogy 2008 és 2013 között a közlekedő személyvonatok 88 százaléka időben célba ért.

Az adatok egyébiránt teljesen pontosak, hiszen a MÁV két éve már az egyperces késéseket is statisztikákkal rögzíti, és természetesen tesznek is a változásért.

Mindezt mi sem mutatja jobban, minthogy bár még mindig a gyorsvonatok és az IC-k késnek a legtöbbet, azonban míg 2008-ban az utasok átlagosan 21 percet vártak a vonatokra, addig 2013-ban ez az időintervallum 15 percre csökkent.

2014 első felében a MÁV Zrt. közleménye szerint a menetrend betartása még tovább javult, ezáltal csökkent a késések mértéke, ami elsődlegesen annak köszönhető, hogy a vasúti infrastruktúra állapota az elmúlt hónapokban rohamosan nőtt. Mint kiderült, a késések okait a legtöbb esetben még mindig nem a vasút hibájából fakadó műszaki hibák okozzák!