13 °C
enyhe eső
2024. március 29., péntek
Auguszta

Játék és oktatás egyben - a Max&Tobo nem csak tanítja gyermeked, de le is köti majd!

2020. április 12.
20.7041
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
A mai gyerekek figyelmét egyre nehezebb lefoglalni mindenféle okos eszköz segítsége nélkül, melyek nem minden esetben tanítják is közben a kicsiket. Egy görög játékkészítő csapat néhány éve fejlesztett egy olyan okos robotot, amivel a kisebbek játszva megtanulhatják a programozás alapjait, megismerkedhetnek a folyamatábrákkal és az informatikához szükséges gondolkodásmóddal is. Mai cikkünkben bemutatjuk Max&Tobo interaktív oktatórobotot.


Manapság az informatika, az IT mindenhol jelen van életünkben és sokan úgy gondolják, hogy a jövőben még inkább szüksége lesz az emberiségnek programozókra, akik programok létrehozásával teszik még könnyebbé életünket. Éppen ezért fontos, hogy a gyerekek már egészen kicsi korban megismerkedjenek ezzel a szakmával és ha valóban tehetségesek a programozásban, akkor akár ebbe a szakirányba is tovább tanulhatnak majd a jövőben. Ioannis Ypatidis, a Tutobo alapítója szerint:

Minden gyereknek joga van a következő évszázad boldogságához és oktatásához.

Ebben a szellemben alkották meg a Tutobo márkát, melynek egyik oktatórobotja az interaktív Max&Tobo. Tobo a cuki űrlény és robotja, Max az Ubu bolygón élnek, ahol figyelemmel kísérik a furcsa űrjelenségeket. Egy nap valami különleges dolog megzavarja a galaxisuk téridejét, ami miatt Max és Tobo elvesznek a világűrben. Itt kezdődik történetünk, innen kell a kicsiknek segíteni az űrlénynek és robotjának hazatalálni. Az út során számos helyen megfordulnak majd.

Induljon a kaland!

Induljon a kaland!


Az oktatórobothoz szükségünk van egy okostelefonra vagy tabletre, melyre le kell tölteni egy ingyenes applikációt. Ezen applikáción keresztül irányíthatjuk robotunkat a galaxis térképen. Az alkalmazás és a robot is magyarul beszél, így a kicsik könnyedén megérthetik a feladatokat és rájöhetnek a megoldásra. Folyamatábrák segítségével juthat el a robotunk egyik pontból a másikba. A robot kissé lassan mozog, kockáról-kockára halad és talán néhány gyerek emiatt megunhatja.

Akik türelmesebbek, azok nem csak játéknak fogják fel a robotot, hanem egy érdekes feladatnak is, amit meg kell oldaniuk. Ha valamit rosszul csináltunk, akkor a robot ezt szóban jelezni is fogja nekünk. Figyelni kell, hogy hányszor próbálkozunk, ugyanis hamar elfogy robotunk ?üzemanyaga? és ebben az esetben újból kell kezdeni a feladatot. A kis robot automatikusan visszaáll az eredeti pozíciójába, sőt ha kézzel átrakjuk a térkép bármely részére, ő azonnal elindul vissza a kezdő pozícióba.

A logikai gondolkodás elengedhetetlen

A logikai gondolkodás elengedhetetlen


A robot 6-9 évesek számára ajánlott, hiszen itt már tudni kell olvasni és a logikai gondolkodásra is szükség van. A csomagban magyar nyelvű kézikönyvet is találunk, valamint egy szintén magyar nyelvű történetet is, ahol még részletesebben követhetjük főhőseink útját. Továbbá részletes leírást kapunk az űrben található tárgyakról, csillagokról és bolygókról, így egy kis csillagászattal is megismerkedhetnek a gyerekek.

A játék tíz szakaszból áll, mely egyre nehezebb és nehezebb, így órákra képes lekötni a gyerekeket. Néhány feladat egészen bonyolult, összetett tud lenni, ami még a felnőttek számára is fejtörést okozhat. A Max&Tobo oktatórobot akár az egész család számára igazi szórakozást és tanulást jelenthet, főleg ebben az időszakban, amikor a gyerekek otthon töltik idejüket.

Kódolj és segíts hazajutni Maxnak és Tobonak

Kódolj és segíts hazajutni Maxnak és Tobonak


Ha egy szórakoztató és érdekes játékkal szeretnénk meglepni gyermekünket, akkor ez az oktatórobot nagyszerű választás lehet, ráadásul a jövőben újabb térképek lesznek elérhetőek a játékhoz, mellyel újabb kalandokon vehetnek részt a kicsik. Max&Tobo interaktív oktatórobot megvásárolható a Play 24/7 webshopban is, 34.990 forintos áron.

Végezetül íme egy kis videó a robotról:

5 hozzászólás

Lili

4 éve, 3 hónapja és 13 napja

Ez egy nagyon okos dolog. Az meg hogy magyar meglepett smiley nagyon jó!

válasz erre

monyó

4 éve, 3 hónapja és 16 napja

Miylen jó! meglepett smiley Imádom! mosolygó smiley

válasz erre

Móni

4 éve, 3 hónapja és 18 napja

Hihetetlen, milyen okos kis kütyü! meglepett smiley

válasz erre

Linda

4 éve, 3 hónapja és 18 napja

Sokkal drágábbra számítottam. Nagyon jó pofa még én is játszanék vele.

válasz erre

Gizus

4 éve, 3 hónapja és 18 napja

Jó pofa játéknak tűnik. mosolygó smiley

válasz erre