20 °Cszórványos felhőzet
2020. augusztus 05., szerda • Krisztina

Ezért felelőtlenség most Horvátországba utazni nyaralni!

Brauny , 2020. július 15.
Elképesztően sokan indultak útnak júliusban Horvátországba nyaralni. Sokan már júniusban, a korlátozások feloldását követően lefoglalták szállásukat, és mit sem törődve az intelmekkel vagy a figyelmeztetésekkel, százezreket adtak ki előre azért, hogy ellátogassanak a tengerpartra. Bár azon túl, hogy messzebb van, a Balaton környéke nemcsak szebb, hanem több szórakozási lehetőséget is kínál az embereknek, de sokan mégis inkább nekiiramodnak - még ebben a helyzetben is -, hogy elmondhassák, ők egy másik országban nyaraltak. Hogy miért felelőtlenség ez most szerintünk?
Ne maradj le semmiről! Kövess minket Facebookon is!
 


Nincs megfelelő ellenőrzés!

Mint üdülőövezet, Horvátországnak rendkívül szigorú ellenőrzéseket kellett volna bevezetnie a beutazókkal szemben, azonban ők is tisztában voltak vele, hogy ezzel az ország GDP-jének jelentős hányadát biztosító turizmus drasztikus visszaesést produkált volna. Bár bevezettek egy regisztrációs rendszert, ez azonban valójában semmit sem ér, hiszen ha kialakulnak a fertőzött gócpontok, akkor ugyanúgy tehetetlenek lesznek a hatóságok, mint eddig.

Ezért felelőtlenség most Horvátországba utazni nyaralni! - 2. kép

Emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma!

Elrettentő hírek látnak napvilágot egyik napról a másikra Horvátország kapcsán a koronavírussal fertőzött betegek számának növekedése kapcsán, vagyis minden jel arra utal, hogy ha ilyen ütemben engedik be a turistákat - köztük elképesztően sok magyart -, akkor az nemhogy megnöveli a második hullám valószínűségét, de mindemellett sokkal előbb ki is robbantja azt, ezáltal már augusztusban számítanunk kell rá, ami az iskolakezdés szempontjából totális katasztrófa lesz.

Európai országok gyűjtőhelye most Horvátország!

Hiába színezték ki az egyes országokat sok helyen, Horvátországba így is rengeteg helyről érkezhetnek szabadon turisták különösebb ellenőrzés nélkül, ezáltal elég napi 2-3 fertőzött ahhoz, hogy a nyaralóhelyek zsúfoltsága miatt rohamosan megnövekedjen az esetek száma. Majd ezek hordozóként, gyakran tünetmentesen visszautaznak a saját országaikba - így például Magyarországra - és ismét kialakulnak gócpontok, melyek aztán intézkedéseket követelnek majd.

Ezért felelőtlenség most Horvátországba utazni nyaralni! - 3. kép

Naponta változnak az események!

Biztosan emlékszünk rá, hogy mi volt márciusban, gyakorlatilag egyik napról a másikra változott meg itthon az élet, így ugyanez a forgatókönyv ismét megvalósulhat - pláne ilyen fertőzésszámok mellett. Márpedig ha ez a forgatókönyv megvalósul, a határok könnyedén lezáródhatnak, és előfordulhat, hogy több ezer magyar marad kinn Horvátországban, vagy ha át is jöhetnek a határon, nagyon szigorú karantén és megkülönböztetés vár rájuk.

A magyar turizmusnak nagyobb szüksége van ránk!

Ami azonban a leginkább bosszantó a horvát tengerpart népszerűsége kapcsán az idén, hogy a magyar turizmusnak bizony lényegesen nagyobb szüksége lenne arra a pénzre. Ha ugyanis valaki kockáztatja a biztonságát, illetve a fertőződés veszélyét - mert nyilván itthon ugyanúgy elkaphatja az állítólagos vírust -, akkor legalább annyi hazaszeretet legyen benne, hogy a pénzét nem külföldre viszi el, hanem megpróbálja ő is megtámogatni az itthoni turizmus fellendülését, illetve a honfitársak könnyedebb boldogulását.
 
1 hozzászólás

krisztike • Überbrutál #1 • 2 hete és 6 napja

Úgy döntöttük idén nem megyünk külföldre. Csak itthon megyünk el néhány napra nyaralni, egyszerűen nem éri meg a kockázatot. Szomorúak vagyunk de ez van.