9 °C
borús égbolt
2024. április 19., péntek
Emma

Ez még viccnek is rossz: leszbikust csinálnának Elzából a Jégvarázs 2-ben!

2018. február 28.
7.0851
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
A Jégvarázs túlzás nélkül az utóbbi évek egyik legsikeresebb Disney animációs filmje volt, mely rengeteg szép emléket és zenei slágert adott a rajongóknak, de leginkább a gyerekeknek, hiszen a mű főként a kisebb korosztályt szólította meg.

Éppen ezért vérlázító Jennifer Lee, a háttérben már készülődő Jégvarázs 2 rendezőjének kijelentése, aki a minap a Huffington Postnak adott interjúban elárulta, hogy Elza a folytatásban egy új társat kaphat, aki megváltoztathatja a karakter szexualitását.

A rendező célja ugyanis az, hogy leszbikusként ábrázolja a számtalan gyermek példaképeként ismert Elzát, ami sokak szerint még viccnek is rossz lenne, hiszen ez a csodálatos mese soha nem erről szólt, és folytatásának sem erről kellene szólnia.

Jennifer szerint egyelőre még semmi sem biztos, de rengeteget beszélgetnek és ötletelnek a folytatásról, sőt elmondása szerint Elza minden nap beszél hozzá, és elmondja neki, hogy merre folytatódjanak a kalandjai, így még a rendező sem tudja pontosan, hogy mi lesz az ötletéből.

Remélhetőleg semmi!