13 °C
enyhe eső
2024. március 29., péntek
Auguszta

Ez a kisfiú kapta a világ legszebb ajándékát: egy családot

2018. december 29.
7.8871
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Már sokszor hallottuk és tudjuk, hogy a karácsony a szeretet ünnepe, ami nem az ajándékokról szól, hanem sokkal inkább a családról, de nem mindenki lehet annyira szerencsés, mint például ez a kisfiú.

Carter Wyles a világ egyik legszerencsésebb kisfiúja lehetett idén karácsonykor, ugyanis a rossz családi körülmények között élt Carter, amíg a nagynénje be nem jelentette, hogy szeretnék örökbe fogadni.

Épp a karácsonyi ajándékokat nyitogatta a család, amikor a kis Carter is megkapta utolsó csomagját, melyben a családról egy fotó volt és egy levél. A levélben pedig megkérdezik, hogy szeretne-e csatlakozni a családhoz.

A kisfiú természetesen nagyon meghatódott és ezzel valóra válhatott az álma. Immáron a család nyolctagúra bővült. A nagynéni a későbbiekben elmondta, hogy a család összeült és közösen döntötték el, hogy örökbe fogadják a 11 éves Cartert. A megható eseményről egy videó is készült, melyet itt tudtok megnézni: