12 °C
borús égbolt
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Ez a férfi elutazott a senki földjére, leszúrt egy zászlót, és megalapította saját királyságát

2017. november 16.
24.3871
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Elképesztő tettet hajtott végre Syash Dixit, egy indiai programozó, aki mindig is szeretett volna magának egy saját országot, így elutazott Afrikába, ahol még mindig rengeteg senki földje található, ő pedig kiválasztott egyet Egyiptom és Szudán között.

A férfi elautózott a nagyjából 1300 négyzetkilométeres helyszínre, és konkrétan kitűzte a zászlaját, jelezve ezzel, hogy ez mostantól az ő országa, egészen pontosan a Dixit Királyság, ami azért nem fekszik túl jó helyen, hiszen emberünknek 319 kilométert kellett zötykölődnie a sivatagban, méghozzá olyan helyeken, ahol terroristák és tűzparanccsal ellátott fegyveres katonák állomásoztak.

Az indiai férfi egyébiránt ahogy megalapította saját királyságát, néhány növénymagot is elültetett a homokos talajba, melyek bizonyára soha nem fognak kinőni onnan, de ezzel jelezte, hogy ez a föld az övé, és országához a hivatalos honlapon keresztül várja a leendő lakók jelentkezését.

Dixit egyébiránt akár komolyan gondolja a dolgot, akár nem, nagyon komoly háborúkra számíthat királyságával, hiszen nem ő az első, aki hasonló formában elfoglalta már ezt a hasztalan vidéket.