8 °C
borús égbolt
2024. április 20., szombat
Tivadar

Ez a 26 éves lány egy olyan ritka betegségtől szenved, amitől már most 70-nek néz ki

2017. július 12.
8.2121
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Sara Geurts egy 26 éves lány, aki egy nagyon ritka, súlyos és egyben kellemetlen betegséggel, az Ehlers-Danlos szindrómával született, aminek következtében a fiatal szervezete hihetetlen öregedésnek indult.

A genetikai betegség során ugyanis az ízületi fájdalmakat rendkívül törékeny csontok és extrémen megereszkedett bőr kíséri, éppen emiatt a 26 éves lány úgy néz ki, mintha 60-70 éves lenne.

Mindez azért óriási tragédia, mert Sara korábban egy igazi szépség volt, aki modell szeretett volna lenni, és bár kezdetben a betegség visszavetette ebben, azonban egy napon felállt, tükörbe nézett, és úgy határozott, hogy elfogadja a testét olyannak, amilyen.

Sara elindított egy Instagram oldalt is, hogy megvalósítsa álmait, ahová olyan merész fotókat tesz fel magáról, amiket sokan talán eltitkolnának, ő azonban büszkén vállalja, hogy a szépséghibák azok, amelyek emlékeztetik az embereket arra, hogy kik is vagyunk valójában.


thank you soo much for the beautiful article, seriously obsessed ???????? ? ? ? ? ? ? ? ? #week #friday #refinery29 #feature #life #blessings #ehlersdanlosawareness #ehlersdanlossyndrome #effyourbeautystandards #inmyskiniwin #mybeautymyway #loveyourbody #loveyourlines #selflove #nowrongway #beyou #bebeautiful #perfectlyimperfect #imperfections #blessed #embrace #happy #vibes #beauty #inspire #real #motivated #model #wlyg #weloveyourgenes

Sara Geurts (@sarageurts) által megosztott bejegyzés,




"Your going to meet people who are intimidated by you. You're different. People don't know how to react or how to accept someone who doesn't follow the crowd... They are not used to somone who doesn't try to fit in -- So instead of bolstering your uniqueness, they'll try and make you feel like you're weird or damaged. I'm here to offer some well earned advice : Screw them." ?? ? ? ? ? ? ? ? ? #week #thursday #tbt #throwback #latergram #instaphoto #sorrynotsorry #victoriassecret #qotd #ehlersdanlosawareness #ehlersdanlossyndrome #effyourbeautystandards #inmyskiniwin #mybeautymyway #loveyourbody #loveyourlines #selflove #nowrongway #beyou #bebeautiful #perfectlyimperfect #blessed #inspire #embrace #happy #vibes #model #wlyg #weloveyourgenes

Sara Geurts (@sarageurts) által megosztott bejegyzés,