13 °C
enyhe eső
2024. március 29., péntek
Auguszta

Évekig ajtótámasz volt a kő, amiről kiderült, hogy milliókat ér

2018. október 08.
8.3531
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
A Central Michigan University geológus professzora évek óta kínál lehetőséget az embereknek arra, hogy ha érdekes kőzeteket találnak valahol a világon, akkor azt elvigyék hozzá kivizsgálásra, és néha bizony belebotlik igazán érdekes felfedezésekbe is.

Nemrégiben például egy rendkívül különleges szikladarabot vitt be hozzá egy a nevét nem vállaló michigani férfi, aki elmondta, hogy legalább 30 éve ajtótámasznak használja a követ, amit Monaliza Sirbescu azonnal megvizsgált, és kiderült róla, hogy egy főként vasból, kisebb részt pedig nikkelből álló kődarab, ami az űrből érkezett.

Az ajtótámasz tehát egy meteorit volt, ami ráadásul a hatodik legnagyobb, mely valaha felbukkant ebben az államban, és így az értéke is egészen jelentős, meghaladja a 100 ezer dollárt, vagyis közel 30 millió forintot ér.

A különös lelet a férfi szerint 1988-ban jutott hozzá, miután megvett egy farmot, és az akkori tulajdonos mesélte neki, hogy a szikladarab a harmincas években hullt alá az égből - méghozzá óriási robajjal.

Bár a farmot időközben eladta, a követ vitte magával, és most valóban bizonyítást nyert róla, hogy egy igazi meteorit.