8 °C
borús égbolt
2024. április 19., péntek
Emma

Emlékezést szimulál a pihenő agy

2014. január 03.
2.2931
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Megdöbbentő eredményekre jutottak a Kaliforniai Egyetem orvosai az agykutatás tekintetében, akik első ízben hasonlították össze és mérték meg speciális módszerekkel a - többek között - tanulásban és emlékezésben érintett agyterület alvás közbeni aktivitását.


A tesztek meglepő eredményekkel szolgáltak még a szakemberek számára is, hiszen az eredmények azt mutatták, hogy az agy alvás közben éppen úgy viselkedik, mint emlékezés közben, ami teljes egészében ellentétes azokkal a korábbi ellentétekkel, amelyek az emlékek alvás közbeni konszolidációját hirdették. A kutatók három összefüggő agyterületet vizsgáltak a kísérleti állatokon, így az agykérget, a hippokampuszt és az úgynevezett entorinális kérget, ami a kettőt összekapcsolja.

Azt már korábbi tanulmányok is kimutatták, hogy a két agyterület kapcsolatban van egymással a fontosabb emlékek létrehozása közben, de arra csak most derült fény, hogy az entorinális kéreg állandó aktivitást mutat, ami ébrenlétek alatt a munkamemóriát segíti, alvás közben pedig úgy viselkedik, mintha emlékezést szimulálna, tehát a legnagyobb meglepetés az, hogy az aktivitás folyamatos ezen az agyi területen, még alvás közben sem mérséklődik.

A kutatók szerint ez a folyamat azért állandósult, hogy alvás közben a tudatalattink képes legyen rendszerezni és szelektálni azokat az emlékeket és információkat, amelyek fontosak és amelyek törölhetők, ezzel megkönnyítve az emlékezés gyorsaságát, az emlékek felidézését.
3 hozzászólás

mokus84

11 éve, 2 hónapja és 5 napja

Micsoda dolgok vannak nem hiszem el!meglepett smiley

válasz erre

Hampster

11 éve, 2 hónapja és 6 napja

Hol lehetne ezt az életben hasznosítani? Tanulásnál esetleg...?

válasz erre

pilótakeksz

11 éve, 2 hónapja és 7 napja

Ez de érdekes! meglepett smiley

válasz erre