13 °C
kevés felhő
2024. április 19., péntek
Emma

Elszomorító: A Föld lakosságának harmada még mindig nyomorban él!

2014. július 25.
2.3321
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Szomorú híreket hozott nyilvánosságra az ENSZ csütörtök délután, aktuális éves jelentésükből ugyanis kiderült, hogy még a Föld teljes lakosságának harmada már nyomorban él, vagy a teljes elszegényedés szélén áll.

A Tokióban nyilvánosságra hozott beszámoló szerint a szomorú helyzet oka az élelmiszerárak drasztikus emelkedése, valamint a háborús helyzetek, illetve az erőszakos események számának hirtelen növekedése, amit a jövőben sajnos tovább ronthatnak a pénzügyi válságok, illetve az egyre gyakoribbá váló természeti katasztrófák.

Az ENSZ továbbra is azt fogalmazta meg jelentésében elsődleges célként, hogy a jövőben fellépjenek az egyenlőtlenséggel szemben, és tartósan csökkentsék a nyomorban vagy tartós szegénységben élők számát - noha ezzel kapcsolatban konkrét intézkedések mégsem történtek az elmúlt években, holott az ENSZ becslései is kiemelik, hogy a globális össztermelésnek mindössze két százalékáról kellene lemondania a kiemelkedően gazdag rétegnek ahhoz, hogy a Földön élő szegények szociális védelme tartósan biztosítva legyen.

A világszervezet szerint tartós változás csak akkor várható, ha a kormányok összefognak és együttműködnek az ügy érdekében, mert az utóbbi években egyre több segítségre lenne szükségük a nyomorban élőknek, hiszen míg 2004-ben az ENSZ 6 milliárd dollár értékben tett közzé segélyfelhívást, addig 2014-ben erre a célra már 17 milliárd dollárra volt szükség.