9 °C
borús égbolt
2024. április 19., péntek
Emma

Elképesztő: három fegyveressel szállt szembe egy 85 éves bácsika

2018. szeptember 19.
4.1401
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Denis O'Connor egy igazi nemzeti hős lett Nagy-Britanniában, aki Glanmire városkájának fogadóirodájában ücsörögve éppen eredményekre várt, amikor váratlanul három maszkos férfi rontott be fegyverrel az üzletbe, és azt követelték a boltvezetőtől, hogy adja át nekik a bevételt.

Bár a bűnözők azt hitték, könnyű dolguk lesz, azonban előbb az üzletvezető, majd a 85 éves nagypapa, O'Connor is rájuk támadt, amitől a rablók annyira összezavarodtak, hogy inkább hátrálni kezdtek, és dacára a lőfegyvereknek - illetve az annak látszó tárgyaknak -, inkább elhagyták a boltot.

Persze azért közben mindketten nagy veszélyben voltak, hiszen a túlerő miatt könnyen bajuk eshetett volna, de hogy a bácsi honnan szedte a bátorságot ahhoz, hogy szembeszálljon a gazfickókkal, azt nem tudni, mert nem akart nyilatkozni a sajtónak, hőstettét azonban az alábbi felvétel örökítette meg.