12 °C
borús égbolt
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Elhunyt a férfi, aki több mint 6 ezer nővel szexelt életében

2018. szeptember 30.
4.0161
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1# A világ egyik legnagyobb nőfalójaként tartották számon éveken át Maurizio Zanfantit, aki az olaszországi Riminiben élt, és a nyári időszakban azzal vált híressé, hogy folyamatosan hajtotta a nőket, ezáltal állítása szerint volt olyan szezon, amikor több mint 200 hölgyet sikerült ágyba vinnie.

Maurizio egyébiránt a hetvenes évektől dolgozott Rimini tengerpartján, és már 17 évesen azért kapta a pénzét, hogy egy szórakozóhelyen nőkkel beszélgessen, enyelegjen, ha pedig több is történik, akkor az volt a bónusz, és a férfi szerint meglepően gyakran történt valami.

Tartalmas pályafutása azonban nem tartott sokáig, Maurizio szíve ugyanis 63 éves korában felmondta a szolgálatot, méghozzá a legkedvesebb elfoglaltsága, avagy a szex közben, lévén szívinfarktust kapott, miközben egy 23 éves turistával szeretkezett, és bár mentőt hívtak hozzá, azonban már a kiérkező orvosok sem tudtak segíteni rajta.