14 °C
közepes eső
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Elegük van a szomszédoknak a nudista férfi meztelenkedéséből, de a rendőrök tehetetlenek

2018. szeptember 24.
4.0751
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Egy érdekes jogi zsákutcára, illetve tehetetlenségre hívta fel a figyelmet nemrégiben több amerikai bulvármagazin is egy unalmas floridai kisvárosban történtek után, ahol egy nudista férfi már évek óta megkeseríti szomszédai életét, de a hatóságok tehetetlenek.

A beszámolók szerint ugyanis a szomszédoknak hosszú ideje el kell viselniük, hogy a férfi folyamatosan meztelenül flangál a háza körül, ezáltal így nyírja a füvet, így dolgozik, amiért többen is feljelentést tettek ellene a rendőrségen.

A rendőrség minden alkalommal ki is érkezett a helyszínre, de egy idő után nyilvánvalóvá vált, hogy teljesen feleslegesen, hiszen a jogszabály megköti a kezüket, ezáltal amíg a férfi magánterületen meztelenkedik és nem nyúl magához illetlenül, addig nem követ el szabálysértést.

Az amerikai jogrendszerben ugyanis nincs olyan szabály, mely megtiltaná, hogy valaki magánterületen ne flangálhasson meztelenül, még akkor sem, ha egyébként ezt más, akár kisgyerek is láthatja.