13 °C
enyhe eső
2024. március 29., péntek
Auguszta

Egyetlen üzenet, csak ennyi kellett a fiatal lány halálához!

2014. április 18.
1.8571
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Szörnyű tragédia történt a napokban Németországban, ahol egy 21 éves török származású lány nem sokáig élvezhette sem frissen megszerzett jogosítványát, sem az édesapjától ajándékba kapott A-osztályú Mercedes-t, mert egy okostelefonon érkezett üzenet fontosabb volt, mint saját biztonsága.

Történt ugyanis, hogy a tanítónak készülő fiatal lány február 14-én hazafelé tartott, amikor Dortmund közelében az országúton áttért a másik sávba, és frontálisan ütközött egy szemből érkező terepjáróval.

A Bild magazinhoz eljutott információk szerint Gamzének esélye sem volt a túlélésre!

Pontosabban lett volna, ha a lány nem okostelefonjával, hanem a vezetéssel törődik, a rendőrségi nyomozás ugyanis megállapította, hogy a történtek előtt az áldozat telefonjára egy alkalmazáson keresztül személyes üzenet érkezett, és nem sokkal az üzenetet követően bekövetkezett a szerencsétlenség, így a nyomozók szerint azért tért át a szembejövő sávba a lány, mert éppen azt olvasta a volán mögött.

A szembejövő terepjáróban egyébiránt egy 58 éves nő és egy 62 éves férfi utazott, akik súlyosan megsérültek a balesetben. A rendőrségi szakértő a Bild magazinnak elárulta, hogy 80 kilométer per órás sebességénél már az is elég, ha csak két másodpercre nézünk a telefonunkra, és azonnal közel 50 métert tettünk meg vakon vezetve.